Az EP úgynevezett fogyatékosságügyi munkacsoportja Kósa Ádám elnökletével konferenciát szervezett.

Létrejött az összefogás az Európai Unióban készülő, új fogyatékosságügyi stratégia sikere érdekében – jelentette be Kósa Ádám (Fidesz) európai parlamenti képviselő Brüsszelben csütörtökön kiadott közleményében. Az EP úgynevezett fogyatékosságügyi munkacsoportja Kósa Ádám elnökletével konferenciát szervezett, hogy megvitassák az Európai Bizottság által tavaly novemberben bemutatott 10 éves stratégiával kapcsolatos véleményeket. A konferencián jelen volt szinte minden európai fogyatékosságügyi szervezet, részt vett rajta Viviane Reding jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós állampolgárságért felelős európai biztos is. Továbbá a témában legnagyobb európai szervezet, az Európai Fogyatékosságügyi Fórum elnöke, a görög Jannisz Vardakasztanisz is – derül ki a közleményből.

A konferencia célja az összefogás megteremtése volt a stratégia minél sikeresebb végrehajtása érdekében. Reding kiemelte, hogy a stratégia sikeréhez nélkülözhetetlen a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálási folyamatának lezárása. Ez az EU részéről december 23-án megtörtént, ugyanakkor a tagállamok egy része még nem tette meg. A stratégiát a tagállamoknak kell megvalósítaniuk – mutatott rá a biztos.

Kósa Ádám, aki a fogyatékosságügyi stratégiáról kialakítandó európai parlamenti álláspont jelentéstevője lesz, üdvözölte a dokumentumban szereplő európai akadálymentesítési intézkedéscsomag kezdeményezésének tervét, és hangsúlyozta, hogy az európai közbeszerzések területén a fogyatékos emberek foglalkoztatására és az akadálymentesítés szempontjaira különös figyelmet kell fordítani a jövőben.

A tényleges megvalósítás a tagállamokon múlik, így Magyarországon is felül kell vizsgálni az eddigi irányt, és összhangot kell teremteni az európai és a nemzeti szint között” – emlékeztetett a fideszes képviselő. Hozzátette, hogy a civil érdekvédelmi szervezetek szerepe különlegesen fontos lesz, a folyamatos szakmai impulzusok, megvalósítható javaslatok, finanszírozható ötletek legjobb forrásai maguk az érintettek.

“Bebizonyosodott, hogy a fogyatékosságügyi munkacsoport az a fórum, amely képes olyan összefogást létrehozni az uniós intézmények és a civil szervezetek között, melynek köszönhetően a stratégia sikeresebb lehet, mint az előző” – értékelte a konferenciát Kósa Ádám. “Az pedig különösen megtisztelő, hogy az Európai Parlament nevében én készíthetem el az álláspontot a stratégiával kapcsolatban, melynek sikerében nagyon bízom” – tette hozzá.