Őrizetben az ügyészre támadó vádlott

2011.01.17. Jogi Fórum

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken – hivatalos személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki Cs. Gyula budaörsi lakost.

Önbíráskodás bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt Cs. Gyula és társa ellen – a Budaörsi Városi Ügyészség vádemelése nyomán – a Budaörsi Városi Bíróságon folyik büntetőeljárás.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2011. január 09-én, vasárnap 11 óra előtt Budaörsön egy helyi élelmiszer boltban Cs. Gyula az ellene folyó büntetőügyben a vádat képviselő és éppen az üzletben vásárló ügyészt – a folyamatban lévő büntetőügyével összefüggésben – előbb hangosan szidalmazni kezdte, majd a nyakát megfogta, a fejét a kezével megtolta.

Az ügyész – az ügyészi mivoltára, valamint arra is utalva, hogy a terhelt ügyéről a bíróságon döntenek – felszólította Cs. Gyulát a cselekménye abbahagyására, aki ennek nem tett eleget.

Cs. Gyula az üzletből távozó ügyésznek ismételten nekitámadt, tovább szidalmazta és igyekezett a parkolóban őt fellökni, majd – a „Te geci, te is rajta vagy a listámon! Ki leszel csinálva!” kifejezéssel – őt megfenyegetve, a gépkocsijával elhagyta a helyszínt.

Cs. Gyula az őrizetbe vétel és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személy – így egyebek mellett az ügyész – sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatti nyomozás lefolytatása a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartozik.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének minősül – egyebek mellett – az a magatartás is, ha valaki a hivatalos személyt az eljárása miatt bántalmazza.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
ÜGYÉSZSÉG