A magyar kormány képviselőivel tárgyal az új médiatörvényről az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője ma Budapesten.

Dunja Mijatovic a bécsi székhelyű nemzetközi szervezet közlése szerint Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral és külügyminisztériumi tisztségviselőkkel találkozik. Egyeztetéseik után közös sajtótájékoztatót tartanak. A sajtószabadság-képviselő az utóbbi hónapokban többször bírálta a készülő, majd az elfogadott új magyar médiaszabályozást. Dunja Mijatovic egy szombati osztrák lapinterjúban kijelentette: nem elég megvárni, hogyan alakul a médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt.
“Remélem, hogy a kormány végül belátja, hogy valamit változtatnia kell (a törvényen). Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben ezzel a törvénnyel” – mondta a Der Standardnak.

A nemzetközi bírálatokra reagálva a magyar kormányzat képviselői többször is jelezték, hogy várják annak a vizsgálatnak az eredményét, melyet az Európai Bizottság a megküldött törvényszöveg ismeretében lefolytat, és készek az egyeztetésre.

Legutóbb Orbán Viktor miniszterelnök közölte a magyar soros uniós elnökség január 7-i hivatalos átvétele alkalmából, hogy ha a magyar kormány úgy látja, a médiatörvény gyakorlati megvalósulásánál bármilyen politikai aggály igazolódik, kész azokat orvosolni. Azt mondta, biztos benne, hogy a médiatörvényről az Európai Bizottság Magyarország számára diszkriminációmentes jogi véleményt fog elkészíteni, és “egyenrangú mércével fogják majd a bizottság jogi szakemberei mérni a magyar jogi megoldásokat más államok jogi megoldásaihoz”.