A sportnak prioritást kell élveznie Európában, a versenysportot pedig nem szabad szembeállítani a tömegsporttal – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára az Európai Parlament oktatási és kulturális bizottságának keddi ülésén Brüsszelben.

 

Kapcsolódó konferencia

A Jogi Fórum ‘Sportjogi aktualitások 2011. – Változóban a sportjog’ címmel 2011. február 16. napján Budapesten konferenciát szervez.

További részletek, regisztráció itt→

A sportvezető hangsúlyozta, Magyarország a féléves Európai Uniós elnöksége alatt kiemelt területként kezeli a sportot, s mindent megtesz azért, hogy elősegítse a tervek szerint 2020-tól érvénybe lépő EU-s sport keretprogram létrehozását. Czene elmondta, Magyarország sporttal kapcsolatos munkáját az Európai Bizottság január 18-i közleményében foglaltak határozzák meg.

Az államtitkár hozzátette, az uniós elnökség ideje alatt a sporttémájú kérdésekben mind a 27 tagállammal szeretnének egyeztetni, ugyanakkor a sportszervezetek meghallgatását is fontosnak tartják.

“A tagállamok a sporttal kapcsolatban sokat tanulhatnak egymástól – fogalmazott Czene. – Február 22-én és 23-án Budapesten és Gödöllőn rendezzük meg a sportminiszterek informális értekezletét, Magyarország uniós elnökségének záróeseményeként pedig júniusban Gödöllőn kerül sor a sportigazgatók ülésére.”

Az EB február 21-én és 22-én Budapesten tartja az EU-s sportfórumot, amelynek témája az uniós sportegyüttműködés lehetőségei, és annak fejlesztése lesz. Az eseményre a sportszervezetek több száz európai képviselőjét, vezetőjét hívják meg.

Czene a bizottsági meghallgatáson hangsúlyozta, a sport segítségével sok uniós célkitűzést meg lehet valósítani, s a január 18-i közleményben ezek a jelentős témák, így többek között az egészségvédelem és az esélyegyenlőség is helyet kaptak.

Czene hozzátette, Magyarország célja az EU-s átlag elérése, vagyis az, hogy az ország lakosságának 25-30 százaléka rendszeresen sportoljon, azaz heti 2-3 alkalommal végezzen legalább másfél óra testmozgást.