Lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akit szerdán gyanúsítottként hallgattak ki a több mint másfél évtizede történt pécsi taxisgyilkosság ügyében – értesült az MTI.

Az ügyet ismerő, de nevének elhallgatását kérő forrás arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 37 éves férfi tavaly tavasszal ment be a rendőrségre azzal: a bűntettet ő követte el. Azt mondta, azért adja fel magát, mert komoly lelkiismeret-furdalás gyötri.

Gyanúsítotti kihallgatására azért csak most került sor, mert vizsgálni kellett, vannak-e olyan információi a bűncselekményről, melyek ezt megalapozhatják. A nyomozás folyik, ennek során a férfit elmeorvos szakértő is megvizsgálja majd. Tisztázni kell azt is, hogy a gyanúsított igazat mond-e, valóban ő az elkövető vagy azt csak állítja magáról. A feltételezett elkövető és védője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az MTI tudósítójának.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy van gyanúsítottja a több mint másfél évtizede történt, s eddig a felderítetlen ügyek között számon tartott pécsi taxisgyilkosságnak.

A gyanú szerint a gyanúsítottként kihallgatott férfi volt az, aki 1995. december 1-jén Pécs határában több késszúrással végzett egy fiatal taxisnővel.

Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult nyomozás. A rendőrség tavaly ismét elővette az ügyet, és több nyomozati cselekményt hajtott végre – írták közleményükben.

Gál Csilla taxisofőrt tizenkét késszúrással ölte meg támadója. A több sebből vérző asszonyra egy orvos házaspár talált rá aznap este az abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál, ötven méterre a még járó motorú gépkocsijától. Saját autójukkal kórházba vitték, de mire odaérkeztek, a nő meghalt.

Az áldozat taxijába – szemtanúk szerint – a Konzum áruháznál szállt be egy 25 év körüli, 180 centiméter magas, kisportolt alkatú, rövid, szőke hajú fiatalember, aki katonai mikádót vagy ahhoz hasonló zöld kabátot viselt. A nyomozás adatai szerint több mint fél órán keresztül vitette magát a városban különböző helyekre.

Az ügyben nagy erőkkel folyt a nyomozás, de a tettes kilétére nem derült fény. Annyit lehetett tudni, hogy feltehetően nem rablógyilkosság történt, a taxisnő ékszereit és pénzét ugyanis nem vitte el a támadó. A kocsiban egy kék reklámszatyrot is találtak, benne pénztárcával és egy esernyővel.