A féléves soros magyar uniós elnökség prioritásai között szerepel a nemek közötti egyenlőség ügyének újragondolása, a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem szükségessége, valamint a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Európai Parlament (EP) nőjogi és esélyegyenlőségi bizottsága előtti meghallgatásán, szerdán Brüsszelben.

A miniszter a közel másfél órás meghallgatáson kiemelte: az elmúlt években látványos mértékben növekedett a nők foglalkoztatási szintje, 1998 és 2008 között a növekedés ugyanis meghaladta a hét százalékot. Véleménye szerint még így is jelentős a különbség a két nem foglalkoztatási szintje között, szavai szerint 2008-ban ez a különbség majd 14 százalék volt. Csökkent a nemek közötti különbség a bérekben, valamint a gazdasági-társadalmi pozíciót tekintve is – tette hozzá. Közölte: az Európa 2020 Stratégiáról nem beszélhetünk nélkül, hogy annak gender dimenziójára ne helyeznénk hangsúlyt.

Réthelyi Miklós szerint ha megvan a közös politikai akarat, akkor a munkahelyteremtés jelentősen hozzájárulhat a munkaerőpiaci nemek közötti egyenlőség csökkentéséhez.

Beszélt arról is: a romák integrálása egyszerre segítheti a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági felzárkóztatását és a roma nők társadalmi felemelkedését.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos célkitűzéseket a 2006-ban elfogadott nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktum továbbfejlesztése mentén kívánja elérni. Réthelyi Miklós szerint azért van szükség a paktum továbbfejlesztésére, mert elfogadása óta Európa társadalmában és gazdaságában jelentős változások következtek be. Véleménye szerint a 2006-os paktumnak ki kell egészülnie a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem aspektusával. Az Európai Unióban minden tíz nő közül legalább kettő volt fizikai erőszak áldozata – mondta. A magyar elnökség ösztönözni szeretné az EU tagállamait, hogy alakítsanak ki olyan stratégiákat, melyek keretet adhatnak az erőszak minden típusa elleni intézkedésnek – tette hozzá.

Réthelyi Miklós szólt arról, hogy a magyar elnökség folytatja az antidiszkriminációs irányelv tárgyalását, “azt azonban nem vállaljuk, hogy le is zárjuk”. Közölte: a magyar elnökség leginkább a fogyatékossággal élők diszkriminációja elleni védelemre koncentrál. A fogyatékossággal élők helyzetének javítása kiemelt prioritás a magyar elnökség munkájában – tette hozzá. Mint mondta, fogyatékosság ügyben magas szintű konferenciát rendez majd a magyar elnökség.

A miniszter kiemelte: a szülési szabadságra vonatkozó uniós irányelvvel is foglalkozik majd a magyar elnökség. Mint mondta, a legnagyobb különbség a szülési szabadság hossza és díjazása tekintetében van a tagállamok között.

A nemzeti erőforrás miniszter beszéde után több EP képviselő is felvetette azt, hogy meglepő módon nincs női tagja a kormánynak. Az egyik képviselő arról érdeklődött, hogy valóban olyan jogszabály van-e érvényben Magyarországon, mely bünteti az otthonszülést. Minderre válaszul Réthelyi Miklós azt mondta: megszületett az a jogszabály és rövidesen a kormány elé is kerül, amely az otthonszülést lehetővé teszi.

Kérdésre válaszolva a miniszter beszélt arról is: alacsony a részmunkaidőben foglalkoztatott nők száma. Véleménye szerint ez lenne a megoldás a nők munkerőpiacon való fokozottabb jelenlétére, de nem ez lenne az egyedüli lehetőség a nők számára.