Az MSZP országos elnöksége nem támogatja Székely László adatvédelmi biztossá választását. Ezt Szili Katalin, a párt elnökhelyettese jelentette be csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: az államfő ombudsmanjelöltjéről való állásfoglalás napirenden lesz az MSZP-frakció következő ülésen is. Jelezte, nem kívánnak önálló jelöltet állítani erre a posztra. Szili Katalin tájékoztatása szerint hétfőn találkozik Nagy Sándor frakcióvezető Szájer Józseffel, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetőjével. Kitért arra, a népszavazási kezdeményezésük négy témáján kívül a megbeszélésen szóba kerülhet a választási eljárásról szóló törvény pártfinanszírozással kapcsolatos módosítása is.