Gazdálkodj jogosan... I - A gazdálkodó szervezetek vezetőinek büntetőjogi felelősségéről általában

2011.02. 9. Jogi Fórum/ Dr. Dombi Viktor - Dr. Győri György

Dr. Dombi Viktor és Dr. Győri György cikksorozata a gazdálkodó szervezetek vezetőinek a vagyongazdálkodás körében felmerülő büntetőjogi felelősségével foglalkozik. A sorozat első része az általános szabályozást vizsgálja.

„Az Elnök feszengve ül az asztalfőn, miközben az Igazgatóság tagjai aggódó arccal olvasgatják az üzleti jelentésen alapuló határozati javaslatokat. Bár az elmúlt hetekben sikerült meggyőzni a Felügyelő Bizottságot az intézkedések szükségességéről, az FB jelentése mégsem egyértelműen kedvező. Végül az Elnök szavazásra bocsátja a cég egyes vagyontárgyainak értékesítésére vonatkozó javaslatát. A javaslat alapján sorra igennel szavaznak az igazgatók, mígnem az egyik felemelkedik a székéből és közli, hogy a határozatra nemmel szavaz, továbbá az ügyben a Felügyelő Bizottsághoz, szükség esetén pedig a hatóságokhoz fordul, mert a vagyontárgyak ilyen áron történő értékesítése véleménye szerint már hűtlen kezelés!” 

A fenti, életből vett példa jól szemlélteti azt a tényt, hogy a gazdálkodó szervezetek vagyongazdálkodásával összefüggő döntések meghozatala során gyakran vékony határ húzódik a polgári-társasági jogi kérdések megítélése és a büntetőjogi értékelés között. Az Alkotmány 9. §-a alapján Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Piacgazdasági körülmények között tehát a vállalkozások maguk döntenek gazdálkodási stratégiájukról, szabadon rendelkeznek vagyonukról, vezető tisztviselőiket szabadon megválaszthatják és visszahívhatják. Az Alkotmányból fakadó vállalkozási szabadság ugyanakkor korántsem korlátlan.

Az állam a szervezetek gazdálkodásának kereteit elsősorban a polgári-, és gazdasági jogi jogalkotás útján kívánja a kívánatos mederben tartani. Az elmondottakból következően a gazdasági társaságok vezetői csak annyiban dönthetnek szabadon a cég gazdálkodását érintő viszonyokat illetően, amennyiben ez a döntés nem ellentétes a gazdasági társaságokról szóló jogszabályokkal, a Cégtörvénnyel, a Polgári Törvénykönyvvel, az adójogszabályokkal, a saját társasági szerződésükkel, valamint a szabályzataikkal. Kijelenthető tehát, hogy az alábbiakban kifejtettek szerint a büntetőjog a piaci viszonyok szabályozásának soha nem elsődleges, hanem kizárólag ultima ratio jellegű eszköze.

Gazdálkodó szervezetek alapítására és működtetésére jogszerűen mindig azzal az elsődleges céllal kerül sor, hogy az abban résztvevő személyek ily módon mozdítsák elő közös üzletszerű gazdasági és egyéb érdekeiket, azaz a vállalkozás célját együttes munkával érjék el. A társas vállalkozások működtetése, gazdálkodási tevékenysége során e szerveződések vezetőire – az őket megillető széleskörű jogosítványok ellenpólusaként – fokozott felelősség hárul: feladatuk a vállalkozás érdekeinek a tagok és kívülállók felé történő képviselete minden körülmények között. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a vezetők saját egyéni érdekeiket sem helyezhetik a társaság érdekei elé. 

A vezető állású személyeknek a cég irányítása kapcsán kifejtett tevékenységét és felelősségi körét alapvetően a – jogalanyok egyenrangúságára épülő – polgári (társasági) jog szabályai határozzák meg (így pl. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, illetve háttérjogszabályként a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény). Tekintettel arra, hogy a vezető tisztségviselők alapvetően polgári jogi megbízás (társasági jogi jogviszony) vagy munkaviszony alapján látják el feladataikat, így kötelességszegésük esetén is elsődlegesen az e jogviszonyokra irányadó szabályokat kell alkalmazni.

Amennyiben azonban a vezető tisztségviselők működése már oly mértékben káros, hogy az állam, a társadalom vagy a gazdaság rendjének, illetőleg az állampolgárok személyének és jogainak sérelmével vagy veszélyeztetésével jár, a vezetők számon kérhetőségét a jogrendszer végső eszközeként büntetőjogi normák is biztosítják. Azt a határt, amitől kezdve a jogsértővel szemben az állam – bűnüldözési-igazságszolgáltatási feladatokat ellátó szervei közreműködésével – büntetőhatalmi igénnyel léphet fel, a mindenkori jogalkotó húzza meg oly módon, hogy a büntetni rendelt magatartásformákat a Büntető Törvénykönyvben (1978. évi IV. törvény) tételesen és jól körülírt módon felsorolja.

A gazdálkodó szervezetek jogellenes gazdálkodásának szankcionálására életre hívott joganyag – szemben pld. az élet védelmére vonatkozó jogi rendelkezésekkel – erősen dinamikus jellegűnek mondható. A szabályozás dinamikáját elsősorban az adja meg, hogy gyorsan változik az a polgári jogi szabályozás, amelyet érvényre kíván juttatni a jogalkotó egyes magatartások büntetőjogi szankcionálásával. Az „aki mást megöl…”, vagy „aki más testi épségét, vagy egészségét sérti…” típusú egyértelmű és örökérvényű rendelkezések merőben eltérnek a vagyongazdálkodással összefüggő, büntetőjogilag pönalizált cselekmények sokszínűségével és az elkövetési magatartások komplexitásával, sok esetben a bírósági gyakorlatban ezért több jogterületre kiterjedő jártasságot feltételez a tényállás szakszerű megállapítása. Az elsőként említett típusú bűncselekmények szabályozása során a jogalkotó tulajdonképpen évezredekre visszanyúló jogelvek, társadalmi normák mentén alakítja ki az állam büntetőjogi fellépésének kereteit, ezzel szemben a gazdasági bűncselekmények megalkotása során lényegében a haszonelvűség, a mindenkori hatékonyság szem előtt tartásával kerül sor a jogalkotásra.

A gazdálkodó szervezetek működtetése jogi kereteinek szabályozása mindenkor függvénye a piaci környezetnek. Jól látható ugyanis, hogy egy tervgazdálkodással működő állam büntető kódexe nyilvánvalóan sokkal kevésbé kifinomult és sokrétű magatartásformák szankcionálásra törekszik, mint egy alapvetően a piacgazdaság szabályai szerint üzemeltetett gazdaságé. Magyarországon a rendszerváltás, ill. azt megelőzően az 1988-ban napvilágot látott Gazdasági Társaságokról szóló jogszabály és általánosságban is a magántulajdoni forma ismételt előre törése új irányt szabott a vagyongazdálkodással összefüggő bűncselekmények kodifikálásnak is. Hamar világossá vált ugyanis, hogy a gazdaság szereplői a vállalkozás szabadságával sok esetben nem élni, hanem visszaélni akarnak, és megfelelő szabályozás hiányában hajlamosak saját önös érdekeiket előtérbe helyezni a közösség érdekeivel szemben. Jó példa lehet az elmondottakra, hogy a 2008. évben megindult gazdasági válság óta ismét különös hangsúly helyeződik a csőd- és felszámolási eljárások polgári és büntetőjogi szabályozására is.

Köztudott, hogy a mindenkori jogalkotó elkötelezett abban, hogy sikeres gazdaságot működtessen, ugyanakkor ez teljesen eltérő szabályozást és jogi kényszerítő eszközöket kíván meg gazdasági konjuktúra avagy válság idején. 

A Btk. gazdasági bűncselekményekre vonatkozó fejezetének több tényállása is azt célozza, hogy a gazdaság szereplői tegyenek eleget bevallási, bizonylatolási kötelezettségeiknek és fizetési nehézség esetében se tüntessék el, vagy tegyék viszonylagossá vagyoni fedezetüket, valamint, hogy a gazdálkodás során keletkezett tartozásaikat lehetőség szerint kielégítsék. Sok esetben nehezen egyeztethető össze ez az elvárás azzal a jogalkotói szándékkal, hogy az elnehezült gazdasági helyzetben a gazdaság szereplői minél kisebb tőkével, minél könnyebben alakíthassanak korlátolt felelősséggel működtetett jogi személyiségű társaságokat. A cégalapítás megkönnyítése ugyanis a szerzők álláspontja szerint a másik oldalon közvetlenül szolgálja a gazdaság szereplőinek tőkehiányos helyzetét, amely kihatással van a tartozások kiegyenlítésével és a cégek működési feltételeinek hitelezhetőségével összefüggő szabályozással is.

A gazdasági társaságok vagyongazdálkodásával összefüggő bűncselekmények jellege, előfordulási gyakorisága sok esetben összefüggésbe hozható egyben a cégek méreteivel is. A kisebb méretű, néhány személlyel működtetett alacsonyabb tőkéjű gazdasági társaságok esetében ugyanis gyakrabban fordulnak elő a számviteli törvény megszegésével összefüggő elkövetési magatartások; a hitelezési csalás, vagy akár gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, valamint a társaság felszámolás útján történő megszüntetésével összefüggésben elkövetett csődbűncselekmény. Ezzel szemben a nagyobb infrastruktúrával és tőkével rendelkező vállalkozások esetében jellemzőbbek a vezető tisztviselők részéről az adózással, illetőleg a vagyon gondos kezelésével összefüggésben elkövetett bűncselekmények; így például a sikkasztás, hűtlen kezelés, vagy adott esetben a vesztegetés.

Az egyes konkrét büntető törvényi tényállások vázlatos áttekintését megelőzően feltétlenül rögzíteni szükséges, hogy hatályos Büntető Törvénykönyvünk fogalomrendszerében – amely visszautal a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire – gazdálkodó szervezetnek minősül az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó. Az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve, ha a törvény e jogi személyekre eltérő rendelkezést tartalmaz. [Btk. 137.§ 19. pont, illetve Ptk. 685.§ c) pont]

Többek között a fentiekből fakad az a közismert, a társadalom tagjai számára elfogadhatatlan és közfelháborodást kiváltó vélekedés, miszerint „aki kicsiben csinálja, azt elkapják és megbüntetik, míg a nagy halakat futni hagyják”. Szakmai szempontból nézve vitathatatlan ugyanakkor, hogy némely a gazdálkodás körében kifejtett cselekmény büntetőjogi megítélése adott esetben rendkívül időigényes és nehéz jogalkalmazói feladatot jelenthet a komplexebben működő, többféle piaci érdekeltséggel és lehetséges üzleti megfontolással rendelkező gazdálkodó szervezetek vezetőinek felelősségre vonása esetében. A gyakran kerettényállásként meghatározott gazdasági és egyéb vagyongazdálkodással összefüggő bűncselekmények kapcsán az ún. büntetőjogi vétkesség megállapítása ugyanis elsősorban a jogviszony precíz polgári-pénzügyi jogi, illetve adójogi feltárását és kiértékelését igényli, amely egyrészt többletfeladat az egyszerűbb típusú bűncselekményekhez képest, másrészt a jogalkalmazótól nagyobb, több jogterületre kiterjedő szakmai jártasságot követel meg. Többek között ennek is tulajdonítható az, hogy a vagyongazdálkodással összefüggő bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása során a tettesség és részesség különleges és árnyaltabb megjelenési formái is kimunkálásra kerültek a bírósági gyakorlatban.

A vállalkozási tevékenység során tanúsított jogsértő magatartás esetén tehát a fentebb sorolt valamennyi szervezet vezető tisztségviselőjének büntetőjogi felelőssége elvben megállapítható, mégpedig egységes szabályok alapján, függetlenül attól, hogy milyen (polgári jogi megbízási vagy munkajogi) jogviszony alapján tölti be tisztségét.

Büntető Törvénykönyvünknek a gazdálkodó szervezetek vezetőinek büntetőjogi felelősségét érintő törvényi rendelkezései több – olykor egymást fedő – szempontrendszer szerint csoportosíthatók. E tekintetben már elöljáróban érdemes leszögezni, hogy a Btk. a gazdasági bűncselekményeket összefoglaló XVII. fejezetén kívül – kifejezett illetőleg általános jelleggel – másutt is szabályoz olyan magatartásformákat, amelyek a vezető tisztségviselők gazdálkodási tevékenységéhez kapcsolódhatnak. Az előbbire az ún. gazdasági vesztegetés bűncselekménye (amely rendszertani okokból a közélet tisztasága elleni bűncselekményeknél kapott helyett), míg utóbbira a vagyon elleni bűncselekményeknél szabályozott sikkasztás bűncselekménye lehet példa.

Az egyes büntető törvényi tényállásokat számba véve megállapítható, hogy a Btk. komplex módon szankcionálja a gazdálkodó szervezetek működtetésével kapcsolatos formális, adminisztratív jellegű szabályok megsértését. Az e körbe tartozó tényállások alapvetően a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó közhiteles nyilvántartások (pl. cégnyilvántartás), illetve egyéb okiratok (pl. könyvvitel és beszámoló) adatainak megbízhatóságát és valósságát, illetőleg ezen keresztül a vállalkozás – és tagjai – tényleges létezésének, valamint működésének áttekinthetőségét veszélyeztető cselekményeket rendelik büntetni. Ilyen például a gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásának, illetve a számvitel rendje megsértésének bűncselekménye.

A tényállások másik része a gazdálkodó szervezetek működésének tartalmi oldala felől közelítve a kirívóan helytelen gazdálkodási tevékenységet szankcionálja. E magatartásformák jellemzően az elkövető vezetése alatt álló gazdálkodó szervezet, az egyéb piaci szereplők (versenytársak és fogyasztók), illetve hitelezők egyéni gazdasági érdekeit, valamint az állami bevételekhez és a pénzforgalom biztonsághoz fűződő össztársadalmi érdekeket sértik, ezáltal veszélyt jelentenek az Alkotmányosan elismert piacgazdaság – gazdasági verseny szabadságán és tisztaságán alapuló – megfelelő működésére. Ebbe a csoportba sorolható többek között a tartozás fedezetének elvonása, az áru hamis megjelölése, valamint a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűncselekménye is.

A helytelen gazdálkodási tevékenységet szankcionáló büntető törvényi tényállások bizonyos szempontok szerint további csoportokra bonthatók. A tényállások döntő része ugyanis olyan általános gazdálkodási kötelezettségeket sértő cselekményeket rendel büntetni, amelyek – több-kevesebb kivétellel – valamennyi gazdálkodó szervezet vezetése kapcsán felmerülhetnek (pl. a tőkeszerzési, termelési vagy értékesítési tevékenység kapcsán), míg más részük bizonyos speciális vállalkozási tevékenységekre vonatkozó egyedi szabályokat sértő magatartásformákat szankcionál (pl. jogosulatlan pénzügyi tevékenység).

Végül meg kell említeni, hogy a Btk.-beli tényállások jelentős része a gazdálkodó szervezetek rendes működésének – vagyis a cég fizetőképessége és vezetőinek fizetőkészsége mellett folytatott üzletszerű gazdálkodási tevékenységének – időszakára vonatkozóan fogalmaz meg előírásokat, míg kisebb részük a cég működésének rendkívüli eseteire – pl. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet – nézve támaszt, a helyzet által megkívánt fokozottabb elvárásokat a vezető tisztségviselőkkel szemben. 

A cikksorozat további részeiben a fentebb vázolt bűncselekményi kategóriák átfogó bemutatása, illetőleg egy-egy jellemző törvényi tényállás közérthető formában történő feldolgozása révén kívánunk segítséget nyújtani a gazdálkodó szervezetek vezetőinek ahhoz, hogy tevékenységüket teljes felelősséggel, a jogszabályi rendelkezéseket mindenkor betartva láthassák el.
 

  • kapcsolódó anyagok
TÁRSASÁGI JOG
GAZDASÁGI JOG
GAZDÁLKODJ JOGOSAN...