A távolsági autóbusszal utazók egész Európában azonos védelemben fognak részesülni, miután az EP február 15-i ülésén megszavazta az erről szóló jogszabályt. A rendelet értelmében legkésőbb négy éven belül minden tagállamban biztosítani kell bizonyos alapszolgáltatásokat valamennyi 250 km-nél hosszabb buszos utazásnál.

Évente több mint 70 millióan utaznak távolsági busszal Európában, uniós jogszabály azonban eddig még nem rögzítette ezen utasok jogait. Háromévi tárgyalássorozatot követően született megállapodás a kérdésben.

A távolsági autóbuszjáratok utasait a jövőben járattörlések, túlfoglalás és két óránál hosszabb késés esetén is kártérítés illeti meg az Európai Unióban. A rendelkezéseket két év múlva már alkalmazni kell, bizonyos esetekben azonban a tagállamok még négy évig mentességet kaphatnak a szabályok teljes átültetése alól.

A jogszabály a 250 kilométernél hosszabb utak esetében megszabja a távolsági busztársaságok számára, hogy milyen problémás esetekben jár kompenzáció az utasoknak. A jogszabály kiemelten védi a mozgáskorlátozottakat és a fogyatékkal élőket. Amennyiben a mozgásukat segítő eszköz, például kerekesszék megrongálódik az út során, az ezért járó kártérítésnek nem lesz felső határa. A jogszabály tiltja az utasokat érő diszkriminációt is: a végállomásokon és megállókban a járatot üzemeltető társaság köteles a szükséges segítséget megadni a mozgáskorlátozott utasoknak. A hátrányos megkülönböztetés tilalma előírja a mozgást megkönnyítő felszerelések díjmentes szállítását is. A jogszabály ezeket a kötelezettségeket a 250 kilométernél rövidebb utaknál is előírja, ahogyan az utasok teljes körű tájékoztatásának szükségességét, valamint a panasz benyújtásához való jogát is.

Miután a repülővel, vonattal és hajóval utazók jogairól már korábban sikerült jogszabályt elfogadni, hamarosan minden közlekedési eszközön széles körű jogok illetik meg az Európában utazókat.

A rendelet az alábbi jogokat fogja biztosítani a távolsági busszal utazók számára:

Kártérítés és segítség balesetek esetén (élelmiszer, ruházat, legfeljebb két éjszakára szállás személyenként 80 euróig).

Több mint két órás késés vagy túlfoglalás esetén, a jegy árának visszatérítése vagy az úti cél elérésének más útvonalon történő biztosítása. Ha a társaság csak a költségek visszatérítését ajánlja fel, akkor az utas a jegyérték felének megfelelő kártérítésre is jogosult.

Három óránál hosszabb menetidő esetén, ha legalább másfél órát késik a járat, az üzemeltető köteles az utasoknak ételt és üdítőt biztosítani. Bizonyos késéseknél vagy járattörléseknél az utas szállodai költségét is köteles fedezni a busztársaság, legfeljebb két éjszakára. E kötelezettségek alól szélsőséges időjárás és természeti katasztrófák esetén mentesülnek a társaságok.  

Segítség a fogyatékkal élő és a csökkent mozgásképességű utasoknak.

Az utasok a poggyász elvesztése vagy sérülése esetén is kompenzációra számíthatnak. A csomagokat ért kárt a busztársaság 1200 euró értékig lesz köteles megtéríteni. 

Az EP jogalkotási figyelőjében (OEIL) olvasható további információ a jogszabály elfogadásáról.