Nem hagyják békén az MP3.com-ot. Néhány nappal azután, hogy a zeneportálnak végre sikerült megállapodnia az összes nagy lemezkiadóval, egy újabb pert indítottak ellene. Tegnap a Unity Entertainment nyújtotta be keresetét a portál ellen, méghozzá szerzői jogok megsértése címén. Mint ismeretes, az MP3.com-ot tavasszal perbe fogta a Sony Music, a Time Warner, az EMI és a BMG, illetve a Universal Music, mivel szerintük a zenei oldal jogtalanul használta fel zenéiket saját adatbázisában, melyet egyébként csak azok a felhasználók érhettek el, akik bizonyítani tudták, hogy birtokukban van az adott album. A nyár folyamán a Universal kivételével mindegyik kiadóval sikerült megállapodnia a cégnek, ezzel a céggel ezen a héten zárták le peres ügyeiket, így elsőre úgy tűnt, minden akadály elgördült az MP3.com útjából. Ezek szerint ez mégsincs így. A My.MP3.com jelenleg 80 ezer zeneszámot tartalmaz, és lehetővé teszi felhasználóinak, hogy az általuk megvásárolt zenéket az interneten keresztül bárhonnan, például a munkahelyi hálózaton keresztül is elérhessék.