A Sláger Rádió Zrt. és a Danubius Rádió Zrt. keresete

2011.02.24. Jogi Fórum/ LB

Az egykori Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2009. július 29-én pályázati felhívást tett közzé országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságra. A kiírás időpontjában ezzel a jogosultsággal a Danubius és a Sláger rádió rendelkezett.

Mindkét pályázatra a meglévő műsorszolgáltatók mellett még további három pályázó nyújtott be ajánlatot. A korábbi Sláger jogosultság tekintetében az FM1 Konzorciumot, a korábbi Danubius jogosultság tekintetében pedig az Advenio Zrt-t nyilvánította nyertesnek az ORTT.

A Sláger Rádió Zrt. és a Danubius Rádió Zrt. is keresettel fordult a bírósághoz, mert álláspontjuk szerint az ORTT a pályázati eljárás szabályait megsértette, amikor olyan pályázók ajánlatát fogadta be és nyilvánította nyertesnek, majd kötött velük műsorszolgáltatási szerződést, amelyeket vissza kellett volna utasítania.

A nyertes pályázók ugyanis az akkor hatályos Médiatörvény és az Általános Pályázati Feltételek személyi összeférhetetlenségre és médiatulajdonlást korlátozó rendelkezéseibe ütköztek. Az FM1 Konzorcium egyik tagja, a Radiocafé Kft. ugyanis már rendelkezett körzeti rádiós műsorszolgáltatási jogosultsággal, az Advenio Zrt. tekintetében pedig a – Lánchíd Kereskedőház Kft-n keresztül – közvetett befolyásoló részesedéssel rendelkező Lánchíd Rádió Kft. ugyancsak működtetett körzeti rádiót.

A jogerős ítélet mindkét esetben – részben helyt adva a keresetnek – megállapította, hogy az ORTT jogellenesen járt el akkor, amikor a nyertessé nyilvánított pályázati ajánlatokat alaki érvénytelenség miatt nem zárta ki, azt érdemben elbírálta és a nyertes pályázóval szerződést kötött.

Mindkét ügyben az alperesek (az ORTT és a nyertes pályázó) élt felülvizsgálati kérelemmel.  

A Legfelsőbb Bíróság a Sláger jogosultság tekintetében a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a keresetet teljes egészében elutasította.

Megállapította: a Médiatörvény és az Általános Pályázati Feltételek nem zárták ki, hogy a pályázati felhívás lehetőséget adjon a tulajdonosi szerkezete miatt összeférhetetlenséggel érintett pályázónak arra, hogy nyilatkozatban vállalja, a pályázat elnyerése esetén a korábban megszerzett műsorszolgáltatási jogosultságáról lemond vagy az összeférhetetlenséget más módon megszünteti. Ennek megfelelően az FM1 Konzorcium műsorszolgáltatási jogosultsággal már rendelkező tagja, a Radiocafé Kft. nyilatkozatot tett és a pályázat elnyerését követően annak megfelelően járt el. Ezért az eljárás nem volt jogellenes.

A Danubius jogosultság tekintetében ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság – egyetértve az eljárt bíróságokkal – azt állapította meg, hogy az Advenio Zrt. pályázati ajánlatát a tulajdonosi szerkezete miatt ki kellett volna zárni, a benne közvetett befolyásoló részesedéssel rendelkező Lánchíd Rádió Kft. meglévő körzeti műsorszolgáltatási jogosultsága miatt.

A pályázati felhívás ugyanis csak a pályázó részére tette lehetővé, hogy nyilatkozattal az összeférhetetlenséget elhárítsa. Ilyen nyilatkozatot az Advenio Zrt. tenni nem tudott, hiszen műsorszolgáltatási jogosultsággal nem rendelkezett. A pályázati felhívás ugyanakkor azt nem tette lehetővé, hogy a pályázóban befolyásoló részesedéssel rendelkező cég is nyilatkozatot tehessen a pályázat elnyerése esetén a kizáró ok megszüntetése érdekében.

Ilyen körülmények között az Általános Pályázati Feltételek szerint az összeférhetetlenségi és tulajdoni korlátok miatt az Advenio Zrt. pályázata alakilag érvénytelen volt. Ezért az ORTT eljárása a Legfelsőbb Bíróság szerint is jogellenes volt.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
MÉDIAJOG
NMHH