Törvényi lehetőségével élve 15 nappal meghosszabbította a jegyző ellen indított fegyelmi eljárás határidejét a zuglói önkormányzat képviselő-testülete – közölte szerdán az MTI-vel Hörömpöli Kálmán.

A szabad demokrata politikus elmondta, hogy a testület kedd esti rendkívüli ülésén vita nélkül, többségi szavazással döntöttek a határidő meghosszabbításáról. A határozatot a jegyző távollétében zárt ülésen hozták meg. A Fidesz-frakció törvénysértést vélelmez az egész eljárás kapcsán, ezért már a fegyelmi megindítását sem támogatták. Ezúttal többségük részt sem vett az ülésen, a jelenlévő két képviselőjük pedig a határozat ellen voksolt. Fűzy Mártonné (FKGP-MDF) közölte, hogy az egész fegyelmi eljárást koncepciós jellegű politikai indíttatású ügynek tartják, ezért tartózkodtak a szavazásnál. Emlékeztetett rá, hogy korábban az ellenzék többször is kezdeményezte a jegyző elmarasztalását, akkor azonban az MSZP-SZDSZ többség elutasította javaslataikat.

Az ellenzéki politikus a polgármesteri vezetés öngóljának tartja azt, hogy így olyan személyt akarnak meneszteni, aki a Horn-kormány idején az év jegyzője volt. Szerintük egyébként, ha a jegyző valóban komolyan hibás lenne, már régen elfogadta volna azt a megoldást, hogy közös megegyezéssel távozzon, és nem vállalta volna a bírósági eljárást. Szikora Zsolt jegyző ellen először szeptember elején indult fegyelmi eljárás a hivatal papír- és irodaszer-beszerzései miatt. Vétkes kötelességszegés minősítéssel ez ügyben megrovással sújtották. Rögtön ezután újabb fegyelmit indítottak ellene, melynek idejére fele fizetésének visszatartása mellett, ismét felfüggesztették állásából. Ezúttal különböző eszközök, autók, mobiltelefonok, fénymásolók stb. selejtezése, szabálytalannak vélt gépkocsi-használat és a köztisztviselők hiányos minősítése miatt indult az eljárás.