Gazdálkodj jogosan... II - A gazdálkodó szervezetek vezetőinek büntetőjogi felelőssége a vagyongazdálkodás körében

2011.04.12. Jogi Fórum / Dr. Dombi Viktor, Dr. Győri György

Dr. Dombi Viktor és Dr. Győri György cikksorozatuk második részében a gazdálkodó szervezetek vezetőinek a vagyongazdálkodás körében felmerülő büntetőjogi felelősségét dolgozzák fel az ügyvéd és az ügyész szemszögéből.

A jogszerű vagyongazdálkodás alapjai és büntetőjogi korlátai

A hűtlen kezeléssel okozott vagyoni hátrány feltételezhetően sérelmes a gazdálkodó szervezet tulajdonosai számára is, amennyiben azonban mégsem, úgy az ilyen kötelességszegéssel okozott vagyoni hátrány feltétlenül sérelmes a gazdálkodó szervezet és a többi gazdasági szereplő, azaz a piac résztvevői számára.”

Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy cikksorozatunk e részében kizárólag a gazdálkodó szervezetek rendes (fizetőképes) működésének időszakában folytatott vagyonkezelésről esik szó, csődhelyzetben ugyanis az általánostól eltérő vagyonkezelési szabályok érvényesülnek, amit a későbbiekben önálló témaként tervezünk ismertetni. Amint arra a címben is utaltunk, a következőkben először a gazdálkodó szervezetek jogszerű vagyongazdálkodásának alapját képező legfontosabb fogalmakat igyekszünk röviden és közérthetően értelmezni, majd pedig a jogszerűtlen vagyongazdálkodás kapcsán felmerülő leggyakoribb bűncselekményi tényállásokat vesszük számba – kiemelve a hűtlen illetve hanyag kezelést –, a megértést szolgáló konkrét példákat is említve.

A társasági vagyon mibenléte és rendeltetése

Gazdálkodó szervezet alapításakor a tagok vagyoni (pénzbeli és nem pénzbeli) hozzájárulást bocsátanak a társaság rendelkezésére, melynek révén önálló és a saját személyes vagyonuktól elkülönült társasági vagyont képeznek. Mindez azt jelenti, hogy a társult tagok – közös gazdasági és egyéb érdekeik elérése érdekében – korlátozzák egyes vagyonelemek feletti önrendelkezési jogukat, hiszen sem az induló vagyon, sem az ezzel való közös gazdálkodás során a későbbiekben termelődő vagyonrész már nem tekinthető az egyes tagok személyes vagyonának, hanem az kizárólag a gazdálkodó szervezet saját vagyona lesz. E javakról tehát a továbbiakban egyénileg már nem, csupán az egyes gazdálkodó szervezetekre vonatkozó jogszabályokban (Ptk., Gt. stb.), illetve az adott társaság létesítő okiratában szabályozott eljárási rendben lehet jogszerűen rendelkezni.

Vagyon alatt az anyagi (ingó és ingatlan) illetve a szellemi (jogvédelem alatt álló gazdasági, műszaki és szervezési ismeretek formájában megjelenő) javakat, valamint az ezekkel kapcsolatos jogokat és követeléseket egyaránt értjük. Fontos megjegyezni, hogy vagyoni körbe nem csupán a már meglévő vagy éppen követelt pénzügyi és tárgyi eszközök, illetve vagyoni értékű jogok (pozitív vagyonelemek) tartoznak, hanem a társaság tartozásai (negatív vagyonelemek) is.

A gazdálkodó szervezetek vagyona az alapítást követően dinamikusan változó vagyontömegként képzelhető el, amelynek értéke az egyes vagyonelemek változása – így pl. a napi bevételek és kiadások – révén folyamatos „mozgásban van”. Egy valami azonban változatlan, ez pedig a társasági vagyon rendeltetése. A társasági vagyon elsődleges célja ugyanis mindenkor a gazdálkodó szervezet, mint a társult tagok közös gazdasági és egyéb érdekeit szolgáló önálló entitás létrejöttének és folyamatos működésének biztosítása, valamint a működési költségeket meghaladó – a közös célokra fordítandó, illetőleg a tagok között felosztható – nyereség kitermelése.

Polgári jogi szempontból természetesen megkülönböztethetők azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek rendelkeznek önálló jogi személyiséggel azoktól, amelyek jogi személyiség nélküliek. A tagok mögöttes felelősségének módja jelentősen eltér a két esetben, ugyanakkor szükséges arra rámutatni, hogy a gazdálkodó szervezetek által kötött szerződések teljesedésbe fordulásának már csak másodlagos biztosítéka a társaság tartozásaiért a tagokra telepített helytállási kötelezettség. A megkötött szerződések teljesítésének igényét, azaz a régi pacta sunt servanda római jogi elvét a hatályos magyar Polgári Törvénykönyv is visszatükrözi. Ahhoz azonban, hogy a gazdasági szereplők a szerződésben foglalt szolgáltatásaikat, avagy pénzfizetési kötelezettségeiket teljesíteni tudják, meg kell őrizniük teljesítési képességüket. A jogrendszer ezért másodlagosan a büntetőjog eszközeivel is elő kívánja azt segíteni, hogy a gazdálkodó szervezetek ne csalárd módon végezzék üzleti tevékenységüket, a vagyongazdálkodók ne szegjék meg az ezzel összefüggő kötelezettségeiket.

Gyakran adódik ugyanis az a helyzet, hogy a társaság tulajdonosai, vagy akár egyszemélyi tulajdonosa az ügyvezető gazdálkodással összefüggő kötelezettségszegése ellenére úgy tekinti, hogy a társaságot, illetőleg őt magát a visszaélésből vagyoni hátrány nem érte, illetőleg a nyilvánvaló vagyoni hátrány ellenére nem tarja a vezető tisztviselő eljárását sérelmesnek. Amennyiben ez így van, akkor joggal tehető fel az a kérdés, hogy vajon miért avatkozik bele az állam büntetőjogi eszközökkel egy tisztán magántulajdonú gazdasági társaságnál kötelességszegéssel okozott vagyoni hátrány elbírálásába és e cselekedet számonkérésébe? A magántulajdonú társaságok vagyonkezelésével összefüggésben látni kell azt, hogy a gazdálkodó szervezetek – az érintett piacon – megkötött szerződéseik útján egymás adósai és hitelezői is egyben. A mindenkori állam tehát nem tűrheti beavatkozás nélkül tétlen módon azt, hogy a gazdasági társaságokat létrehozó magánszereplők korlátlan módon, jogkövetkezmények nélkül hozzák meg üzleti döntéseiket.

A piacon történő fizetőképesség biztosítását, a szerződések teljesítésének garanciáját megteremteni szándékozó jogalkotói akaratból fakad az a körülmény is, hogy a törvényhozó sok esetben éppen az önálló jogi személyiségre tekintettel előírja az alapítók számára, hogy milyen minimális tőkét kell az általuk alapított, tőlük elkülönült szervezetek rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy azok egyáltalán megkezdhessék a gazdálkodásukat. A jogalkotó ugyanakkor azzal, hogy az alapításkor előírja ennek a tőkének a rendelkezésre bocsátását, a továbbiakban sem veszi le normatív fegyelmező tekintetét a gazdálkodó szervezeteket irányító személyekről, ill. testületekről. Polgári és büntetőjogi eszközökkel keretek között kívánja tartani a piaci szereplők üzleti döntéseit annak érdekében, hogy a piac szabadságának különböző mértékű filozófiai megítélése mellett is a tisztességes üzleti magatartás határain belül tudja tartani a gazdálkodó szervezetek működését. A gazdálkodó szervezetek vezetői ebből adódóan nem kizárólag az őket felhatalmazó társaságnak, ill. tulajdonos közösségnek felelnek magatartásukért, hanem a többi piaci szereplő, mint hitelező védelme érdekében egyes cselekményeikkel el kell tudniuk számolni az igazságszolgáltató szervek irányába is. Természetesen ennek az elszámolási kötelezettségnek különböző fokozatai vannak a társaságok működési formáit illetően. A jogalkotó a működési jelleget tekintve eltérő betekintési és beleszólási lehetőséget biztosít az egyes gazdálkodó szervezetek vonatkozásában a kívülállók, ill. a jogalkalmazó szervek számára. Példaként említhetjük a közhasznú szervezetek speciális körét, amelyek esetében elsősorban az őket megillető kedvezmények – így például az adózási könnyítések – okán az állam nagy nyilvánosságot ír elő, egészen odáig, hogy a legfőbb szerv üléseit is nyilvánossá teszi, így a társasági határozatok lényegében bárki számára hozzáférhetőek.

A vagyonkezelői jogosultság alapja, alanyai (a vagyonkezelők) és tartalmi összetevői

Amint arról fentebb már esett szó, a gazdálkodó szervezetek vagyona a társaság tagjai és vezetői számára idegen vagyonnak minősül, amelynek csupán a kezelése, azaz a társasági vagyonnal való gazdálkodás van a vezető tisztségviselő(k)re bízva. E vagyonkezelési megbízás általánosságban az adott gazdálkodó szervezetre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseken (pl. Gt.) és a társaság belső szabályzatain (létesítő okirat, ügyrend, szervezeti és működési szabályzat, munkaköri leírások stb.), illetve konkrét esetekben a társult tagok akaratát képviselő legfőbb döntéshozó szerv (taggyűlés, közgyűlés stb.) akár szóbeli eseti döntésein, valamint egyedi szerződéseken alapulhat. A vagyonkezelői megbízás létének és terjedelmének, tartalmi összetevőinek vizsgálatakor valamennyi előbb említett általános és egyedi rendelkezést együttesen szükséges figyelembe venni. Fontos azonban leszögezni, hogy a vagyongazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatok és egyedi döntések soha nem lehetnek ellentétesek a jogszabályokkal. Ebből adódóan a vagyonkezelő sem mentesülhet a felelősség alól, ha a gazdálkodás körében hozott hibás intézkedései indokaként a társaságnál alkalmazott törvénysértő szabályzatra, gyakorlatra vagy egyedi utasításra hivatkozik, ezek végrehajtását ugyanis minden esetben meg kell(ene) tagadnia. A gazdálkodó szervezet vezetője, mint vagyonkezelő ugyanis feladatait alapvetően a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni, azaz nem elsősorban a tagoknak, hanem a gazdálkodó szervezetnek, mint önálló entitásnak tartozik „hűséggel” a megfelelő gazdálkodásért. (Amint azt a gazdasági társaságok vonatkozásában a Gt. 22. §-ának (4) bekezdése külön is kiemeli: a vezető tisztségviselő feladatát önállóan látja el, e minőségében csak a jogszabályoknak, a társasági szerződésnek, valamint a társaság legfőbb szerve határozatainak van alávetve, és e körben a gazdasági társaság tagjai által nem utasítható!)

Amint azt már említettük, a társaság vagyonával történő rendeltetésszerű gazdálkodás alapvetően a gazdálkodó szervezetek ügyvezetésének (a társaság vezető tisztségviselőinek vagy a vezető tisztségviselőkből álló testületeknek) a feladata és felelőssége. Vagyonkezelési kötelezettségeinek megszegéséért pedig a vezető tisztségviselő mindig felelősségre vonható függetlenül attól, hogy jogkörét önállóan, avagy egy testület (pl. igazgatótanács) tagjaként gyakorolja-e. Említést érdemel, hogy a társaság működésének egészéért felelős vezető tisztségviselők mellett – általában csupán korlátozott mértékben – vagyonkezelőknek tekinthetők azok a személyek is, akik a társaság egyes működési részterületein önálló gazdálkodási jogosultságokkal rendelkeznek, azaz bizonyos vagyoni eszközök felett viszonylagos önállóssággal diszponálnak. Erre lehet példa gazdasági társaság esetében az ügyvezetés által az ügyek meghatározott csoportjára nézve képviseleti joggal felruházott munkavállaló, vagyis a cégvezető. (A korlátozott képviseleti jogosultsággal felruházott cégvezető semmi esetre sem tévesztendő össze a gazdasági társaság általános képviseletét ellátó, cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselővel.)

A vagyonkezelési kötelezettség tartalma általánosságban a társaság érdekeinek a vezetőtől elvárható szakértelemmel és gondossággal történő előmozdítására, illetve a rendes gazdálkodás szabályainak betartására terjed ki, amely különösen a vagyon őrzését (felügyeletét), gondozását (állagának megóvását) és hasznosítását (gyarapítását) jelenti, továbbá magába foglalja a megbízó (tulajdonos) megfelelő tájékoztatását is. A végletekig leegyszerűsítve tehát a vagyonkezelő feladata a megbízó érdekeinek megfelelően egyrészt annak biztosítása, hogy a gazdálkodó szervezet tényleges működéséhez szükséges vagyon folyamatosan rendelkezésre álljon – azaz (tartósan) ne csökkenjen a társaság létét veszélyeztető szintre –, másrészt pedig a gazdálkodó szervezet vagyonának lehetőség szerinti gyarapítása.

A vagyongazdálkodással összefüggő bűncselekmények megítélése kapcsán kiemelendő, hogy a gazdasági bűncselekmények tényállásaihoz hasonlóan az itt lefektetett elkövetési magatartások – lásd pl. hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés – valójában szintén kerettényállásként aposztrofálhatók. Azt ugyanis, hogy egy gazdasági esemény során a tervbe vett haszonszerzés tekintetében mi tekinthető már jogtalan cselekménynek, illetőleg az idegen vagyon kezelésével megbízott személyeket az adott ügylet során pontosan milyen kötelezettségek terhelik a vagyonkezeléssel összefüggésben, már más jogágak, elsősorban a polgári jog határozza meg. A gazdálkodó szervezeteket ebben az esetben sem lehet egy kalap alá vonni, ugyanis a gazdasági társaságok vezető tisztviselőinek a törvényből eredően nagyobb mozgástere van a vagyon felhasználásának módját, célját illetően, szabadabban rendelkezhet azzal, mint például egy alapítvány, vagy egyesület vezetője. Általánosságban is megfogalmazható, hogy a társadalmi szervezetek vezető testületeinek mind a vagyonfelhasználás módját illetően, mind pedig az azzal való elszámolás dokumentálását tekintve szigorúbb a felelőssége a gazdasági társaságok vezetőinél. Ez azt is jelenti egyben, hogy az általuk kifejtett, vagyongazdálkodással összefüggő döntések büntetőjogi megítélése kapcsán általában alacsonyabb fokú üzleti kockázatvállalás tekinthető még jogszerű magatartásnak.

Kiemelt jelentősége van a vagyonmozgás mögött álló ügyletek büntetőjogi vizsgálata során e szervezetek belső működését meghatározó szabályzatok előírásainak. A gazdálkodó szervezetek esetében gyakori ugyanis, hogy a pénzügyi tranzakciók lebonyolítása során a kifizetés alapját képező számlákat és a mögöttük lévő teljesítmény megalapozottságát előzetesen külön áttekinti egy, a számviteli szabályok betartásáért felelős személy, esetleg láttamozza, kifizetésre jóváhagyja a bizonylatokat. Tovább bonyolíthatja a felelősség kérdését az a helyzet, ha az ügyvezető valamely alkalmazottra, vagy a legfőbb szerv valamely másik szervre (például a felügyelő bizottságra) ruház át egyes vagyongazdálkodással is összefüggő jogköröket, vagy éppenséggel megosztott hatáskörök keletkeznek a belső pénzkezelésre és a határozathozatal rendjére vonatkozóan.

A helytelen vagyongazdálkodás büntetőjogi megítélése

Azok az általános vagyongazdálkodás körébe tartozó vagyonkezelői döntések, amelyek nem elsősorban a gazdálkodó szervezet érdekeit szolgálják, a konkrét elkövetési magatartástól függően különböző bűncselekmények megállapítására (így pl. sikkasztás, csalás, hűtlen vagy hanyag kezelés, rongálás stb.) adhatnak alapot.

Tekintettel arra, hogy e deliktumok jellemzően a gazdálkodó szervezet saját, a társult tagok személyes vagyonától elkülönült vagyonában okoznak sérelmet, ezért fontos hangsúlyozni, hogy e bűncselekmények sértettjének általában nem egyénenként a társult tagokat (tulajdonosokat), hanem azok közösségét, vagyis magát az elkövető vezetése alatt álló gazdálkodó szervezetet kell tekinteni.

Relatíve egyszerű a bűncselekmény megállapítása és jogi minősítése azokban az esetekben, amikor a vezető tisztségviselők egy-egy helytelen vagyonkezelői döntésükkel tudatosan a vezetésük alatt álló gazdálkodó szervezet (meghatározott célra rendelt) vagyonának rovására törekednek jogtalanul személyes haszonhoz jutni, vagy a vagyont pusztán csak megkárosítani, és e magatartásukkal tényleges vagyoncsökkenést (kárt) is okoznak a társasági vagyonban. Ennek legjellemzőbb példái a tárgyi és pénzeszközök (így pl. egyes berendezések vagy a házi pénztár tartalmának) eltulajdonítása, illetőleg ezek megrongálása vagy megsemmisítése. E magatartások jobbára sikkasztásként [Btk. 317. §] vagy egyszerű rongálásként [Btk. 324. §] értékelhetők, ha pedig a vagyonkezelő a jogtalan haszonszerzést célzó cselekményét csalárd módon – így pl. a legfőbb döntéshozó szerv tagjainak megtévesztésével – hajtja végre, és ezzel kárt okoz, akkor magatartása csalásként minősül [Btk. 318. §]. Hangsúlyozni kell, hogy a vezető tisztségviselő abban az esetben is csalásért felel, ha a társasági vagyonban bűncselekményt meg nem valósító módon okoz hiányt, vagy ilyen hiány neki fel nem róható okból keletkezik, azonban ezt a hiányt utóbb megtévesztéssel (pl. színlelt selejtezéssel) eltünteti vagy csökkenti azért, hogy kártérítési illetve megtérítési kötelezettsége alól mentesüljön. Ilyen esetekben tehát a vezető tisztségviselő akkor jár el helyesen, ha a társult tagokat képviselő legfőbb döntéshozó szervet haladéktalanul tájékoztatja a bekövetkezett hiányról, nem pedig leplezni próbálja azt.

A gazdálkodó szervezeteknél a gyakorlatban többféle okból szokott hiány keletkezni, az egyaránt megmutatkozhat a pénz és vagyoneszközökben. A házipénztár kezelésére vonatkozó szigorúbb rendelkezések bevezetése, valamint a pénzmosással összefüggő jogi előírások szigorodása lépésről lépésre nagyobb adminisztrációs terhet és a vagyonkezeléssel összefüggő kötelezettségeket ró a gazdálkodó szervezetek vezetőire. A jogszabályi módosításokat megelőző időkben tipikusan jelentkezett ilyen hiány a csak papíron nagyobb összegű, ténylegesen azonban a társaság rendelkezésére nem álló pénzeszközöket illetően a légies házipénztár miatt.

Az előzőeknél jóval összetettebb kérdés az alapvetően vagyongyarapodást célzó, ámde elhibázottnak tekinthető vagyonkezelői döntések utólagos büntetőjogi megítélése, amelynek kapcsán a társasági vagyon hűtlen vagy hanyag kezelése merülhet fel. Mint tudjuk, kockázat nélkül nincs nyereség, vagyis a gazdálkodó szervezetek vezetőinek a vagyonkezelői kötelezettségeik maradéktalan teljesítése érdekében – amibe végső soron a társasági vagyon gyarapítása is beletartozik – szükségszerűen vállalniuk kell bizonyos mértékű üzleti kockázatot. Ezzel kapcsolatban az egyik legnehezebb feladat annak meghatározása, hogy hol húzódik az ésszerű és ésszerűtlen üzleti kockázatvállalás határa, vagyis mekkora az a kockázat, ami a reálisan elérhető üzleti haszon érdekében még vállalható. Erről alább még részletesen lesz szó.

A vagyongyarapítást célzó üzleti döntések kapcsán a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének büntetőjogi felelőssége általában akkor állapítható meg, ha szándékosan oly módon szegi meg a – gazdálkodó szervezet érdekeinek elsődlegességén alapuló – vagyonkezelői kötelezettségeit, hogy a helytelen döntése eredményeként a társaságnál jelentkező vagyoni hátrány bekövetkezését kifejezetten kívánja vagy abba legalábbis belenyugszik. [Btk. 319. § hűtlen kezelés] Amennyiben azonban az adott konkrét vagyonkezelési kötelezettség közvetlenül törvényi rendelkezésen alapul, akkor e kötelezettség megszegése vagy puszta elhanyagolása már akkor is bűncselekményként értékelendő, ha a vezető tisztségviselő mindezt nem szándékosan teszi, hanem csupán gondatlanul jár el, azaz ha a tőle elvárható körültekintés elmulasztása miatt a vagyoni hátrány bekövetkezésének lehetőségét nem látja előre, vagy túlságosan is könnyelműen bízik annak elmaradásában. [Btk. 319. § hanyag kezelés]

Itt kell leszögeznünk, hogy amennyiben a vagyonkezelői jogosultságokat vezető tisztségviselőkből álló testület (pl. igazgatótanács) gyakorolja, akkor – a fentebb írott körülmények fennállása esetén – a helytelen testületi döntésért az annak meghozatalában részt vevő, azaz a hibás döntést igen szavazatával támogató valamennyi tag felelősségre vonható.

Az ügyvezető jellegű testületek vagyonkezeléssel összefüggő jogköreinek gyakorlása során bűncselekmény gyanúja esetén rendszerint külön mérlegelendő az, hogy a testület elé tárt előterjesztés mennyiben tartalmazott teljes körű információkat az ügylet jellegét, kockázatát illetően, esetleg az abban szereplő adatok megtévesztésre alkalmasak voltak-e. Hasonló esetekben ugyanis külön vizsgálandó az előterjesztő esetleges részesi (felbujtói) vagy – a megtévesztő magatartásra figyelemmel – közvetett tettesi felelőssége, a szándékos elkövetési magatartási formák esetében pedig a ténylegesen vagyoni hátrányt okozó határozatot hozó testületek tagjainak tudattartama. Az ügyvezető testület tagja büntetőjogi felelősségének megállapítására elsősorban akkor kerülhet sor, ha az illető személy kellő tudomással rendelkezett az ügylet jellegéről legalább olyan fokig, hogy már tudnia kellett arról, hogy az előterjesztés támogatásával, „igenként” leadott szavazatával vagyonkezelői kötelezettségét megszegi. Természetesen a döntéshozó testület tagja egyes esetekben felelősséggel tartozhat a kellő információ megszerzésének elmulasztásában megnyilvánuló gondatlan cselekedetéért is.

Le kell szögeznünk, hogy sem a hűtlen kezelés, sem a hanyag kezelés bűncselekménye megállapításának nem feltétele, hogy a vagyonkezelő a helytelen döntés révén jogtalan haszonszerzésre törekedjen, ennek ellenére a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a helytelen üzleti döntések meghozatalára legtöbbször éppen azzal a céllal kerül sor, hogy a döntéshozó vezető tisztségviselő akár a saját maga, akár az érdekkörébe tartozó más személy(ek) számára jogtalan vagyoni előnyt szerezzen.

Hangsúlyozni kell továbbá, hogy az említett bűncselekmények megállapítására nem csupán a gazdálkodó szervezet vagyonának csökkenése, hanem már az egyébként elvárható haszonnak a hibás döntés eredményeként történő elmaradása esetén is sor kerülhet. A vagyoni hátrány büntetőjogi fogalma ugyanis a vagyonban bekövetkezett tényleges értékcsökkenésen (kár) túl az elmaradt vagyoni előnyt – vagyis a bűncselekmény hiányában a gazdálkodó szervezetnél vélhetően jelentkező hasznot, így pl. elmaradt kamatot – is felöleli. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a vagyonkezelői döntések helyességét (ésszerűségét) egyedileg és a gazdálkodás egésze vonatkozásában egyaránt vizsgálni szükséges, a bűnösség megállapításának ugyanis akkor is helye lehet, ha a helytelen egyedi vagyonkezelői döntéstől függetlenül a gazdálkodó szervezet a maga egészében nyereségesen gazdálkodik. Ennek magyarázata, hogy mivel a gazdálkodó szervezet célja a profit maximalizálása, ezért minden egyes vagyonkezelői döntésnek önmagában és összességében is a társaság érdekeit kell szolgálnia.

Mindamellett, hogy a társaságnak a vizsgált időszakban történő nyereségessége ellenére egy-egy egyedi döntés – mint az egyébként elérhető nyereséget csökkentő elhatározás – önmagában is megalapozhatja a gazdálkodó szervezetek vezetőinek felelősségét, további vizsgálatot kíván az a körülmény, hogy a konkrét, egyébként vagyoncsökkenést, vagy elvárható haszon kiesését jelentő döntés folyománya nem jelenthetett-e a gazdasági partnerekkel történő tartós kapcsolatra tekintettel éppenséggel összességében növekményt a gazdálkodó szervezet javára. Abban az esetben tehát, ha a büntetőeljárás során a vizsgált személy vonatkozásában eredménnyel bizonyítást nyer, hogy annak egyedi döntése – például valamely lejárt követelés kamatainak elengedése – a gazdasági társaság számára veszteséget okozott, az adott döntés azonban egyben hozzájárult a tőkerész társasághoz történő befolyásához, avagy a kedvezmény nyújtása a gazdasági társasággal egyébként hasznot hajtó gazdasági kapcsolatban lévő partnerrel való viszony felépítését, vagy fenntartását szolgálta, elviekben nem állapítható meg bűnös kötelességszegés, sem bűncselekmény a döntéshozó terhére. A vétlenség megállapításának azonban feltétele, hogy az egyedi ügyben hozott, rövidtávon veszteséget okozó döntés gazdasági szempontból kellően indokolt legyen és az hosszú távon konkrétan igazolható előnyt jelentsen a gazdálkodó szervezet működése szempontjából.

Ugyancsak a bűncselekmény hiányát és az eljárás megszűntetését eredményezheti annak bizonyítása, hogy valamely értéket képviselő, a gazdálkodó szervezet vagyonába tartozó ingó vagy ingatlan dolog értékesítésére kétséget kizáró módon azért került sor a piaci értékhez képest alacsonyabb áron, mert a kellő körültekintéssel történt értékesítési folyamat ellenére piaci áron igazolhatóan nem volt értékesíthető a vagyonelem, annak fenntartása azonban hosszabb távon a társaság számára – annak vagyonát és bevételeit is megvizsgálva – olyan elviselhetetlen terhet jelentett volna, amely indokolatlan veszteségek felmerülésével fenyegetett.

A nyomozó szervek gyakorlatában az egyes vagyonelemek értékesítésével összefüggő gyanús üzleti döntések vizsgálati módszerei általánosságban jól elhatárolhatóak azoktól a gyanú alapját képező ügyletektől, amelyekkel kapcsolatban a jövőbeni nyereséggel kecsegtető, befektetési jellegű pénzkiáramlások indokoltságát vizsgálják.

Az első esetben a büntetőjogi felelősség megállapítására közvetlenül kiható, és rendszerint szakismereteket is igénylő kérdés az értékesített vagyontárgyak értékesítéskori forgalmi (piaci) értékének meghatározása, az értékesítési árnak és egyéb eladási feltételeknek a forgalmi értéktől történt eltérése indokoltságának vizsgálata, amelyek megállapítása általában igazságügyi szakértő kirendelését teszi szükségessé.

A második esetben bármely értékkel bíró dolognak – legyen az értékpapír, ingó, ingatlan – a befektetési céllal történő megvásárlásával kapcsolatosan a büntetőjogi felelősség megállapításakor széleskörű bizonyítást és mérlegelést igényel a döntéshozók esetleges kötelezettségszegésének a megítélése. Ennek során a jogalkalmazóknak teljes körűen vizsgálniuk kell azokat a szempontokat, amelyeket a vezető tisztviselők a döntés meghozatalakor ismertek és mérlegelhettek. A későbbi nyereség reményében történt befektetések esetleges későbbi kudarca, vagy az ezzel kapcsolatos tévedés ugyanis önmagában nem alapozhatja meg a gazdálkodó szervezetek vezetőinek a büntetőjogi felelősségét. A bíróságnak ilyen esetben azt kell vizsgálnia, hogy akkor, amikor a befektetésre vonatkozó döntés megszületett, a döntéshez szükséges információk megszerzése, azok kellő értékelése kapcsán történt-e mulasztás, avagy tudatos kötelességszegés a befektetés mellett szavazó személyek részéről. Ez azonban adott esetben rendkívül széles jogi, pénzügyi és gazdasági ismereteket, valamint az érintett piac működésének feltárását kívánhatja meg a bűnüldöző szervek részéről, így a büntetőeljárás során egyidejűleg többféle szakkérdésben is indokolttá válhat szakértő kirendelése.

A társasági vagyon hűtlen illetve hanyag kezelésének tipikus esetei

Amint arról fentebb már esett szó, a gazdálkodó szervezetek nyereségorientált működtetése a vezető tisztségviselőktől szükségszerűen megkíván bizonyos mértékű üzleti kockázatvállalást. Bár az ésszerű és ésszerűtlen üzleti kockázat között általános jelleggel és egzakt módon nem húzható határvonal, a bíróságok eseti döntései mentén alakuló joggyakorlat azonban számos igazodási pontot jelölt ki a vagyonkezelők számára. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – ezek közül igyekszünk néhány jellemző példát bemutatni.

Semmi esetre sem tekinthető ésszerű vagyonkezelésnek a gazdálkodó szervezet hasznot hajtó tárgyi és pénzeszközeinek a társaság érdekeitől eltérő felhasználása. E körben gyakori példaként említhető a kizárólag munkavégzésre szolgáló gépjárművek vagy egyéb berendezések (pl. mobiltelefonok) magáncélú igénybe vétele, a társaság árukészletének ingyenesen illetve – gazdasági szükséghelyzet híján – jelentősen a piaci ár alatt történő értékesítése, továbbá a jogszabályokban vagy üzleti tervben lefektetett anyagi és adminisztratív feltételek hiányában történő prémium vagy jutalom kifizetésének engedélyezése. Mindezen magatartások a társasági vagyon elherdálásaként minősíthetők.

A vagyonkezelési kötelezettség megszegéseként értékelhető a külső személyek és szervezetek felesleges megbízása olyan jellegű és/vagy mennyiségű munkával, amit a társaság saját munkaszervezete is el tudna végezni. A munkavállalók által is elvégezhető feladatok végrehajtásáért szükségtelenül kifizetett díjazás ugyanis nyilvánvalóan szükségtelen költségként jelentkezik, és így vagyoni hátrányt eredményez.

Hűtlen kezelésként értékelhető, ha a vezető tisztségviselő az általa irányított gazdálkodó szervezet tevékenységével össze nem függő feladatok ellátására feleslegesen köt ún. tanácsadói szerződéseket, illetőleg ha ilyen típusú szerződések alapján a társaság valós gazdálkodási problémáit nem érintő, csupán korábban már publikált tankönyvi vagy szakkönyvi ismereteket tartalmazó tanulmányok szolgáltatásáért díjat fizet.

Megjegyzendő, hogy a gazdálkodó szervezet saját alkalmazottai által is ellátható feladatok indokolatlan kiszervezése, illetve a társaság számára felesleges feladatok megrendelése legtöbbször a vagyonkezelő érdekkörébe tartozó természetes vagy jogi személyek anyagi támogatásának elleplezését szolgálják.

Irracionális kockázatvállalásnak minősülhet az üzleti partnerek nem kellően körültekintő megválasztása, így például a szerződésszerű teljesítésre – a szükséges személyi és dologi feltételek hiányában – eleve alkalmatlan céggel történő ügyletkötés, ha előre számítani lehet a többletköltséggel járó hibás vagy késedelmes teljesítésre, illetőleg a teljesítés elmaradására. A joggyakorlat általában célszerűtlennek tekinti azokat a szerződéseket is, amelyeknél a megrendelő és a vállalkozó közé teljesen feleslegesen egy harmadik céget iktatnak be, a tényleges tevékenységet nem végző „közvetítő cég” ugyanis legtöbbször csupán felesleges költségeket (pl. közvetítői díj, haszon) okoz. Ésszerűtlen a szerződésszegő üzleti partnerhez való indokolatlan ragaszkodás is, így például az olyan cég sorozatos megbízása, amely az átutalt előleggel nem tud elszámolni, és a feladatait nem vagy csak hibásan teljesíti, de ugyanígy irracionális a további teljesítés (munkavégzés, áruszállítás) akkor, ha a megrendelő fizetési kötelezettségének egyáltalán nem tesz eleget, tartozása pedig többszörösen meghaladja a biztosítékként nyújtott pénzügyi hitelkeretet vagy más fedezetet.

Végül a vagyonkezelési kötelezettség egyértelmű megszegését jelenti, ha a vezető tisztségviselő egy adott gazdasági esemény kapcsán nem a gazdálkodó szervezet szempontjából legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel köt szerződést. Fontos azonban leszögezni, hogy a legjobb ajánlat nem csupán az árak, hanem a szerződéses biztosítékok (pl. kötbér) és esetleges többletszolgáltatások (pl. ingyenes kiszállítás, karbantartás), valamint számos egyéb tényező egybevetése alapján határozható meg. Itt kell megjegyeznünk, hogy a vagyonkezelő felelőssége nem csupán a partner cég fizetőképességének és fizetőkészségének, valamint a szerződésszerű teljesítésre való alkalmasságának vizsgálata, hanem az is, hogy a tervezett gazdasági eseménynek leginkább megfelelő üzleti konstrukciót válassza, melynek részét képezi a jogszerű – bíróság előtt kikényszeríthető – szerződéses biztosítékok tényleges meglétének, tiszta jogi helyzetének (per és tehermentességének) illetve értékének tisztázása.

A cikksorozat első része itt olvasható→

  • kapcsolódó anyagok
TÁRSASÁGI JOG
GAZDASÁGI JOG
GAZDÁLKODJ JOGOSAN...