Eddig nem alkalmazott, új reklámozási formát, a termékmegjelenítést legalizálta kereskedelmi közleményként az új médiatörvény, így az év eleje óta a legtöbb műsorszámban már jogszerűen tűnhetnek fel a reklámozott termékek.

A Médiatanács a tegnapi ülésén döntött arról, hogy a szabályozást egyértelműsítő ajánlást a szolgáltatókkal közösen várhatóan nyár elejére készíti el.

Bár a termékelhelyezés fikciós műfajokban korábban is jelen volt, a korábbi médiaszabályozás ezt a kérdést nem rendezte. Nem felelt meg az európai reklámtrendeknek a jogelőd testület korábbi gyakorlata, amikor a termékelhelyezést a fikciós és független gyártásban készült alkotásoknál (pl. mozifilmekben) tolerálta, más műfajokban (pl. szórakoztató műsorszámokban, sportműsorokban) burkolt reklámként büntette. A reklámozás e formája egy uniós irányelv hazai jogba ültetésének eredményeként került be az új szabályozásba.

A Médiatanács a törvény alapján most bevezetett szabályokat egyértelműsítő és a közönség tájékoztatásának feltételeit tartalmazó ajánlást dolgozhat ki, ami egyfelől védi a nézők és hallgatók érdekeit, másfelől a szolgáltatók számára is kiszámíthatóbb helyzetet teremt.

A Médiatanács a tegnapi napon döntött arról, hogy a termékmegjelenítéssel kapcsolatos ajánlást közösen alakítja ki az érintett médiaszolgáltatókkal, ezért májusban nyilvános meghallgatást tart, és honlapján teszi közzé az előkészítő, felkészülést segítő dokumentumokat. A termékmegjelenítéshez útmutatást adó ajánlás az egyeztetéseket követően várhatóan nyár elejére készül el.

Döntés született négy lejáró jogosultsággal rendelkező rádió – 60 napos ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultság iránti – kérelméről, melynek értelmében a Médiatanács ideiglenes hatósági szerződést köt az Eger 101,9 MHz, a Kaposvár 99,9 MHz, a Törökszentmiklós 96,4 MHz és a Békés 94,4 MHz jogosultságokra.

Szintén mai döntés alapján a Médiatanács azonnali hatállyal felmondja a Rádió Infórum Kft. műsorszolgáltatási szerződését a szolgáltató budapesti jogosultsága tekintetében. A határozat indoka, hogy a rádió hosszú ideje szerződésszegő és törvénysértő magatartást folytatott azzal, hogy díjfizetési kötelezettségét rendszeresen elmulasztotta és a kötelező biztosítéki összeget sem bocsátotta rendelkezésre. A médiaszolgáltató korábban számos alkalommal részesült részletfizetési kedvezményben, melyeket valamennyi esetben megszegett, illetve díjcsökkentést is kapott, azonban fennálló tartozását mégsem rendezte.

A médiatartalom-szolgáltatók – így például a sajtótermék-kiadók – összefonódását érintő ügyekben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) köteles beszerezni a Médiatanács szakhatósági állásfoglalását. A GVH ezen kötelezettségnek eleget téve az Axel-Springer és a Ringier lapkiadó vállalatok fúziójának ügyében az év elején szakhatósági állásfoglalást kért a Médiatanácstól.

A tanács többek között a véleménybefolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat és az írott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte. Az összetett szempontrendszert vizsgáló elemzésből kiderül, hogy a fúzió egyértelműen és jelentősen veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését, ezért a Médiatanács a fúzióhoz való szakhatósági hozzájárulást nem adta meg.