Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Ötödször tart állásbörzét a Pázmány jogi kara

2011.04.22. Jogi Fórum/ PPKE

Április 27-én Karrier Nap 2011 néven immáron ötödik alkalommal rendezi meg állásbörzéjét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Budapesten. A szervezők a kiállítók mellett egyéb szakmai programokkal és kiegészítő szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket.

“Jogász és igazgatás szakosoknak” alcímmel hirdeti állásbörzéjét a Pázmány jogi kara, hiszen idén minden eddiginél nagyobb létszámban várható a nemzetközi igazgatás szakon diplomát szerzők létszáma. A szervezők ennek tudatában állították össze az idei börze programját.

A standos kiállítók között

  • a Jogi Fórum,
  • nemzetközi és hazai ügyvédi irodák,
  • tanácsadó cégek
  • és egyéb, a jogász társadalomhoz kötődő partnerek is megtalálhatók.

A börzének idén is része két, öregdiákok részvételével megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetés. Előzőben a klasszikus jogi hivatásrendekben dolgozók osztják meg pályakezdő tapasztalatukat, másodikban pedig olyanokat szólaltatnak meg, akik a jog határterületein vagy a piaci szférában tevékenykednek.

A börze keretében az érdeklődők idén is ingyenesen vehetnek részt olyan népszerű eseményeken, mint a próba-állásinterjú, az önéletrajzírási és a grafológiai tanácsadás vagy a pályaorientációs segítség.

Részletes információk→
 

 

  • kapcsolódó anyagok
JOGÁSZKÉPZÉS
JOGI KAROK
MUNKAJOG