Az ügyben pénteken indult per a Fővárosi Bíróságon.

A vád szerint Ladányi Árpád elsőrendű vádlott 2008 közepén azzal fordult az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán revizorként dolgozó Takács Béla László másodrendű vádlotthoz, hogy az keresse fel és hivatalos eljárást színlelve “ijessze meg” az ő volt barátnőjét. Mondja azt, hogy az adóhatóság kapott egy levelet, miszerint a nő korábban kétezer vevőnek értékesített internetes cégén keresztül parfümöt mintegy 26 millió forint értékben, ami után nem vallotta be és nem fizette be az áfát, és emiatt vizsgálat indul a cége ellen.

Takács Béla László az APEH munkatársaként bemutatkozva – holott a munkaviszonya addigra megszűnt – megkereste az elsőrendű vádlott volt barátnőjét, és azt mondta neki, találkozzanak annak érdekében, hogy az elkerülje a cégével szemben indult állítólagos eljárást.

A találkozóra Takács az akkoriban az APEH-nél operatív ellenőrként dolgozó L.B. Fábián harmadrendű vádlottal érkezett. A férfi abból a célból volt ott, hogy a nő cégéről információt szerezzen, s az adóhivatal számítógépes nyilvántartásából jogosulatlanul lekérdezte a társaság bevallását.

Több találkozót követően a felek abban állapodtak meg, hogy a nő másnap közli, hajlandó-e fizetni másfél millió forintot azért, hogy elkerülje az “eljárást”. Mivel a volt barátnő már korábban kapcsolatba lépett a rendőrséggel az ügy miatt, egy találkozó után őrizetbe vették a helyszínen a másodrendű vádlottat, Takács Béla Lászlót.

Az ügyészség Ladányi Árpádot felbujtóként, Takács Béla Lászlót tettesként, míg L.B. Fábiánt bűnsegédként, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással való üzérkedés bűntettével vádolja.

A pénteki tárgyaláson az elsőrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét, és vallomásában arról beszélt: soha nem kérte Takács Béla Lászlót, hogy tegye meg a vádiratban foglaltakat, ő a volt barátnőjével baráti kapcsolatot ápolt, nem ártott volna neki. Azt mondta, ő csupán Takácstól hallott arról, hogy a volt barátnője cége az APEH “látókörébe került”, és ezért azt kérte, az eljárás során “legyenek kíméletesek” a nővel. Szerinte a másodrendű vádlott irányított mindent, s ő abban “bűnös”, hogy nem szólt volt barátnőjének a látszólagos APEH-ellenőrzésről.

Takács Béla László vallomásában beismerte tettét. Közölte, hogy egyszerűen meg akarták “szívatni” az elsőrendű vádlott volt barátnőjét. Ugyanakkor hozzátette: csak “fejfájást” akartak okozni neki.

A tárgyalás jövő szerdán folytatódik a másodrendű vádlott, Takács Béla László meghallgatásával.