Büntethetőek lesznek a büntető törvénykönyv módosítása nyomán azok, akik egyenruhában félelmet és riadalmat keltenek az ország lakosságában, és a közbiztonság erősítése érdekében módosítani fogják a polgárőrségről szóló törvényt is – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a polgárőrség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott központi ünnepségen pénteken a budapesti SYMA csarnokban.

Schmitt Pál köztársasági elnök levélben üdvözölte az idén 20 éves polgárőrszervezetet.

A belügyminiszter az eseményen bűncselekménynek, míg az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke, Túrós András aggasztónak és az egész társadalom számára károsnak nevezte, hogy egyes csoportosulások a közbiztonság megteremtése címén megpróbálják átvenni a rendőrség és a polgárőrség törvényben rögzített feladatait.

Mint Pintér Sándor felidézte, 1991-ben, amikor az akkori belügyminiszter, Boross Péter javaslatára létrehozták a polgárőrséget, szintén nehéz helyzetben volt az ország, kevés volt a rendőr, hogy biztosítani tudja a közrendvédelmet, mert nem volt megfelelő összhang, közös elképzelés, és ez sok esetben “anarchiát idézett elő”.

Mára van polgárőrtörvény, van közös együttműködés – fogalmazott a tárcavezető, azt hangsúlyozva: a jogállamiság és a rendőrséggel való együttműködési kötelezettség betartását várják el azoktól, akik a közbiztonságért tenni akarnak, és akik ezt nem tudják elfogadni, azokkal szemben határozottan fel fognak lépni.

Hozzátette: a készülő törvénymódosítás szerint bűncselekmény lesz az, ha valakik egyenruhában, félelmet és riadalmat keltenek az ország lakosságában.

A miniszter utalt az április 22-én megjelent kormányrendeletre, amely kimondja: ha valamely szervezet a meghatározott együttműködési kötelezettség teljesítése nélkül látja el a polgárőrség törvényben meghatározott feladatait, illetve ha valaki közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel vagy ilyen tevékenység látszatát kelti, az százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Pintér Sándor, aki 1991 és 1996 országos rendőrfőkapitány, majd 1998 és 2002 között szintén belügyminiszter volt, köszöntet mondott a polgárőrségnek “a békés életet garantáló” munkájukért.

Az OPSZ elnöke az elmúlt két évtizedes tevékenységükre visszatekintve kiemelte: a közbiztonságot és a vagyonbiztonságot a rendőrséggel közösen biztosítják, és megcáfolták az alakulásuk idején megfogalmazott azon félelmeket, hogy hatalmi vágyaik, politikai ambícióik lennének. Mára az ország legjelentősebb, legnagyobb, legsikeresebb civil szervezetévé váltak, amely együttműködik a mindenkori kormánnyal, rendőri vezetéssel és a lakossággal – tette hozzá Túrós András, aki 1991-ben aktív rendőr tábornokként részt vett a szervezet alakuló ülésén, és 1997 óta irányítja a szövetséget.

Emlékeztetett arra: tavaly a polgárőrségnél 85 új egyesület alakult, így már 2.154 polgárőr egyesület működik az országban, s 3.299 új ember lépett be közéjük, így összesen 89.760 polgárőr teljesít szolgálatot országosan.

Kiemelte, hogy a társadalmi felelősségvállalásban is kiveszik részüket: aktív, segítő szerepet töltenek be a katasztrófa- és árvízvédelemben, a baleset-megelőzésben. Mint mondta, sok feladat vár a polgárőrségre, aktívabb, hatékonyabb, láthatóbb jelenlétre van szükség.

Túrós András azt kérte a belügyminisztertől: biztosítsák a tavaly májusban megígért egymilliárd forintos működési támogatásukat, emellett tegyék lehetővé, hogy ne kelljen szolgálati autójuk után cégadót fizetniük, mert az jelenősen megnehezíti működési feltételeiket, és módosítsák a polgárőrségről szóló törvényt.

A belügyminiszter a három kérésre utalva azt mondta, “nem vagyok aranyhal”. Hozzátette ugyanakkor, hogy az éve első felében 350, a második felében újabb 350 millió forintot biztosítnak a polgárőrség működésére, és ha az ország gazdasági helyzete azt megengedi, a fennmaradó 300 millió forintot év végén átutalják az OPSZ-nek.

Pintér Sándor a cégautók utáni adóról szólva azt mondta, áttekintik a lehetőségeket a gazdasági miniszterrel, mert az adótörvényt nem látja értelmét megbontani, így a kiesett támogatást más forrásból kellene biztosítani.

A törvénymódosításra utalva úgy fogalmazott: abban bízik, hogy a parlamenti képviselők is szeretik a rendet és a közbiztonságot, és megszavazzák a parlament előtt álló javaslatokat.

Papp Károly vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes köszöntőjében azt mondta, a polgárőrség megkerülhetetlen tényező lett a közrendvédelemben.

Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató a West Balkán és az ajkai zagytározó miatti haláleseteket említve még szorosabb együttműködést szorgalmazott a rendvédelmi szervezetek között a közbiztonság javításáért.

A rendezvényen megjelent Boross Péter volt miniszterelnök, Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottságának elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Kökényesi Antal, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Kontrát Károly belügyi államtitkár, Tállai András önkormányzati államtitkár, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke, az eseményen részt vettek továbbá Budapest korábbi rendőrfőkapitányai.

Az ünnepségen több miniszteri és polgárőr-kitüntetést is átadtak, így elismerést kapott több polgárőrvezető mellett a katasztrófavédelmi főigazgató és Mága Zoltán hegedűművész is.