Az Európai Unió tizenkét tagállama, az úgynevezett Európai Monetáris és Gazdasági Unióba (EMU) tömörült országok két hónap múlva, 2002. január 1-jén a világ gazdaságtörténetének egyik legnagyobb vállalkozására készülnek, azaz bankjegyek és pénzérmék formájában is bevezetik az új európai közös valutát, az eurót

Ez a gazdaságtörténeti esemény a magyar állampolgárok számára is számos tennivalót “ír elő”.
Az Európai Unió tizenkét tagállama alkotja az EMU-t, amelyben a tagországok teljesítik a közösség Maastrichtban elfogadott úgynevezett konvergencia kritériumokat, amelyek részben az inflációra, részben az államadósságnak a bruttó hazai termékre, illetve az egyes országokban a kamatszínvonal alakulására vonatkoznak.
Az EMU 12 tagországa 2002. január 1-jén a mindennapi életben is bevezeti az eurót, ami azt jelenti, hogy az érintett országokban bevonják az addigi nemzeti valuták bankjegyeit és érméit – egy rövid átmeneti időszakot követően.
Az euró készpénzként való bevezetése után jövő év február végéig elvesztik érvényüket a Magyarországon legismertebb nyugat-európai valuták. Ettől az időponttól kezdve nem lesz fizetőeszköz a belga, a luxemburgi, a francia frank, a német és a finn márka, a holland forint, az ír font, az olasz líra, az osztrák schilling, a portugál escudo, a spanyol peseta és a görög drachma.
Mivel az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia), Dánia és Svédország nem tagja az EMU-nak, ezekben az államokban továbbra is forgalomban marad az angol font, a dán és a svéd korona.
A pénzcsere nem érint olyan jelentős pénzforgalommal rendelkező európai országokat, mint Svájc vagy Norvégia, azaz megmarad a svájci frank, a norvég korona, illetve a magyar turisták szempontjából oly fontos terület, mint Közép-Kelet-Európa nemzeti valutái is tovább élnek, köztük természetesen a forint is.
A közös európai fizetőeszközt bevezető országok, azaz az EMU 12 tagállama rendkívül gyorsan igyekszik búcsút venni régi nemzeti fizetőeszközeitől, bankjegyeiktől és pénzérméiktől egyaránt. Ennek szellemében Németországban például már január 1-jén sem kötelesek elfogadni az üzletek a német márkát. Hollandiában a gulden kivonási határideje január 29-e, Írországban az ír font február 9-ével szűnik meg nemzeti fizetőeszközként. Franciaországban február 17-éig lehet fizetni a régi bankjegyekkel és pénzérmékkel, az EMU többi tagállamában pedig február végéig fejeződik be a nemzeti valuták cseréje.
Fontos tudni, hogy a kivonás előtt álló valutákat az idén még nem lehet ténylegesen, készpénzben az új közös pénzre, azaz az euróra átváltani. Még az eurót bevezető 12 ország polgárai is csak december közepét követően juthatnak először euróhoz, akkor is kizárólag érmékhez. Az EMU-n kívüli államok polgárai pedig csak január 1-jétől igényelhetnek eurót, mégpedig a helyi kereskedelmi bankoktól.
A magyar állampolgároknak így célszerű szem előtt tartani a Magyar Bankszövetség javaslatát, vagyis azt, hogy az euró zónához tartozó 12 tagország nemzeti valutáit még az idén helyezzék deviza- számlára és azt konvertáltassák át hitelintézetükkel euróra. A devizaszámlán nyilvántartott összeget ugyanis ez év végéig ingyenesen és automatikusan váltják át a pénzintézetek az új európai közös valutára. Tételesen az átváltás a Kereskedelmi és Hitelbanknál ez év november 30-án, az OTP Banknál pedig december 29-én történik.
A kereskedelmi bankok és pénzváltó helyek euróra történő átállását egy, a közelmúltban megjelent jegybankelnöki rendelet szabályozza. Ennek értelmében a kereskedelmi bankok és a pénzváltó helyek 2002. január 15-ig adhatnak el kivonásra kerülő nemzeti valutákat.
A rendelet azt is előírja, hogy a pénzintézetek devizabelföldiektől, azaz magyar állampolgároktól 2002. február 15-ig kötelesek elfogadni a német márka, az osztrák schilling, a francia frank, az olasz líra, a spanyol peseta, a portugál escudo, a görög drachma, a belga és a luxemburgi frank, a finn márka és a holland gulden bankjegyeit. Az érmék elfogadását azonban már korábban megtagadhatják a pénzintézetek. A pénzváltóknak pedig saját belátásukra bízza az MNB rendelete, hogy meddig és mit fogadnak el.