Romagyilkosságok - A galgagyörki sértettek tanúmeghallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás

2011.05.23. MTI

A galgagyörki támadással összefüggésben beidézett újabb sértetti tanúk meghallgatásával folytatódik a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat egyes cselekményeinek bizonyítási eljárása kedden a Pest Megyei Bíróságon.

A március 25-én kezdett per legutóbbi, múlt hét szerdai tárgyalásán a Pest megyei településen 2008. július 21-én éjjel vadászfegyverekkel megtámadott két lakóházban élő sértetteket hallgatta meg tanúként Miszori László tanácsvezető bíró, keddre pedig a galgagyörki cigánysor egy másik házában élő háromgyermekes családot idézte be.

A korábbi tárgyalási napokon a meghallgatott galgagyörki sértettek azt mondták, két menekülő alakot láttak a lövöldözés után a kertekben, illetve "gárdisták akciójának" hitték megtámadásukat. Erre azért következtettek, mert a lövöldözés előtt egy hónappal a szomszédságukban egy roma és egy nem roma család között konfliktus alakult ki, és a nem cigány párt az azóta jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai költöztették el a Pest megyei faluból, majd a szemben lévő házból is elköltözettek egy nem cigány embert, és többször is fenyegetőzve jelentek meg a romák utcáiban az egyenruhások.

Az emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőper elsőrendű vádlottja, Kiss Árpád és testvére, a másodrendű vádlott Kiss István már a nyomozati szakban elismerte a terhükre rótt kilenc cselekményből a galgagyörki támadás mellett a 2008. augusztus 8-i piricsei és a szeptember 29-i tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos akciót, és társukként nevezték meg a harmadrendű vádlott Pető Zsoltot, aki tagadja a cselekményekben való részvételét.

Az ügyészség szerint a szélsőséges nézeteket valló vádlottak kezdetben a cigányság körében félelmet akartak kelteni akciójukkal, és kezükbe akarták venni az igazságszolgáltatást, majd kifejezetten ölési szándékkal támadtak előzetesen kiszemelt emberekre és lakóházakra. Az első támadást egy hónapos tervezés után Galgagyörkön hajtották végre a költöztetőakcióval kapcsolatos híradások miatt.

A Pest Megyei Bíróságon szerdán már a piricsei támadás sértettjeit hallgatják meg tanúként, így az életveszélyesen megsérült idős asszony idézi fel az akkori fegyveres és Molotov-koktélos akció körülményeit.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS