Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Fegyelmi a panaszkodásért – az ombudsman egy börtönparancsnok eljárásáról

2011.05.24. MTI

Fegyelmi eljárás indult egy fogvatartott ellen, mert egy panaszfórumon sérelmezte, hogy nem kap megfelelő orvosi ellátást. A Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka szerint a hozzászólás "komoly hangulati zavart okozott", bár ennek a fegyelmi eljárás iratai között nincs nyoma. Az állampolgári jogok biztosa több jog sérelmét is megállapította.

A fegyelmi eljáráshoz vezető kijelentés a rabok panaszfórumán hangzott el. Azt ugyan nem lehet felidézni, milyen szavakkal adott hangot véleményének a fogvatartott, az állítása kifejtésére azonban nem volt módja, mert a bírálatát azonnal megcáfolták. Később kiderült, hogy a kijelentést azért tette, mert a gyógyszereit nem kapja meg, és hiába jelentkezett az előző nap az orvosi rendelésre, sem ő, sem zárkatársai nem jutottak el az orvoshoz és ez már korábban is előfordult.

Szabó Máté ombudsman elképzelhetőnek tartja, hogy a nagy létszámú rabfórumon elhangzott megjegyzés felzúdulást váltott ki, hiszen a biztos tapasztalatai alapján a fogvatartottak egyik leggyakoribb panasza az, hogy nem jutnak el az orvoshoz. A rabfórum célja ugyanakkor azonban éppen az, hogy a parancsnok meghallgassa az általános, több fogvatartottat érintő panaszokat és valamifajta megoldást keressen a problémákra. Az eljárást ugyan később megszüntették, de nem a vonatkozó jogszabály alapján, hanem mert a fogvatartott elismerte, hogy figyelmetlenségből valótlan kijelentést tett, és megígérte azt is, hogy tartózkodni fog a fegyelmi cselekmények elkövetésétől.

Az ombudsman megállapította, hogy a fegyelmi eljárás, illetve határozat jogsértő, mert a fogvatartott cselekménye semmilyen fegyelmi vétséget nem valósított meg, az eljárás megszüntetése pedig nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Ami történt, alkalmas volt arra is, hogy megakadályozza a fogvatartott jövőbeni véleménynyilvánítását, panasztételét, hiszen feltételezheti, hogy ilyen esetben ismét fegyelmi eljárásra számíthat.

A biztos szerint nem vették figyelembe a panaszos véleménynyilvánításhoz, valamint tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogát, ezért kezdeményezte az intézet parancsnokánál, hogy csak fegyelmi vétség gyanúja esetén indítsanak fegyelmi eljárást a fogvatartottakkal szemben. Az ombudsman arra is figyelmeztetett, hogy az eljárást a jogszabályi rendelkezéseket betartva folytassák le, valamint a fogvatartottak véleménynyilvánítási szabadságát indokolatlanul ne korlátozzák.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
OMBUDSMAN