BKV-ügy - Három hónappal meghosszabbították Hagyó Miklós házi őrizetét

2011.05.25. MTI

Három hónappal meghosszabbította Hagyó Miklós házi őrizetét a Pesti Központi Kerületi Bíróság; a volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-ügy kapcsán egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.

A Fővárosi Bíróság kedden a honlapján azt közölte: H. Miklós házi őrizetét a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára azért hosszabbította meg a bíróság, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá a gyanúsított ellen az eljárás során újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt is indult eljárás.

A bíróság múlt csütörtöki végzése szerint H. Miklós házi őrizete addig tart, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot hoz, de legfeljebb augusztus 23-ig. A végzés nem jogerős - olvasható a közleményben.

Hagyó Miklóst egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják.

A volt szocialista főpolgármester-helyettest tavaly május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették; mentelmi joga megszűnését követően tavaly május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba.

Hagyó Miklóst február végén engedték ki az előzetes letartóztatásból, azóta a volt főpolgármester-helyettes házi őrizetben van. A Fővárosi Bíróság ezt az intézkedését akkor úgy indokolta: egyetértenek az ügyészség és az elsőfokú bíróság álláspontjával, miszerint H. Miklós esetében - figyelemmel a gyanúsításban szereplő cselekmények jellegére és tárgyi súlyára, a büntetőjogi fenyegetettség mértékére - szükség van a kényszerintézkedésre, azonban nem feltétlenül szükséges annak legszigorúbb változatát alkalmazni.

A gyanú szerint Hagyó közvetlenül vagy közvetítőin keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek arra, hogy a cég számára szükségtelen szerződéseket kössenek, például a HÉV utastájékoztató rendszerével, tanácsadással, kommunikációs tevékenységekkel összefüggésben.

Tavaly augusztus végén Hagyó Miklóst zsarolással is meggyanúsították: a hatóságok szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG