Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Új, ügyfélközpontú szolgáltatásokat indított a szellemi tulajdon hivatala

2011.05.30. MTI

Új, elektronikus, ügyfélközpontú szolgáltatásokat indított a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a projekt határideje kedden jár le, de számos szolgáltatás már működik - mondta Tószegi Zsuzsanna elnöki főtanácsadó az új szolgáltatásokat bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Elmondta: a hivatal az állam és az Európai Unió által támogatott Elektronikus Kormányzati Operatív Program (EKOP) keretében az „Elektronikus tájékoztatási szolgáltatások fejlesztése” célú, 95 millió forinttal támogatott pályázat keretében vállalta, hogy megújuló elektronikus szolgáltatásokat bocsát ügyfelei rendelkezésére.

Tószegi Zsuzsanna elmondta: az új szolgáltatások érintik a közlöny szerkesztését, a fejlesztések révén most már automatikusan és rövid átfutási idővel állítják elő az e-közlönyt. A projekt hatására online elérésű, elektronikus közhitelű e-nyilvántartást (lajstrom) hoztak létre, új technológiára épülő, folyamatosan frissített kutató felületet (e-kutatás) alakítottak ki, létrejött egy elektronikus iratbetekintő felület. A projekt keretében elektronikus lajstromkivonatot állítanak elő és küldenek az ügyfelek számára, kialakították a kommunikációs felületet is az ügyfelek és a hivatal között, ez lehetővé teszi az online ügyintézést - ismertette.

Kiemelte: valamennyi fenti szolgáltatás egy újonnan kidolgozott, integrált adatbázisra épül. A kilencvenes években megtörtént az első száz évben kézzel vezetett lajstromok és más nyilvántartások adatbázisba rögzítése. A hivatalban közel két évtizede már elektronikusan rögzítik az iparjogvédelmi eljárásokhoz kapcsolódó információkat, amelyekről eleddig különálló, szigetszerű adatbázisok útján tájékoztatták a szakmai és a nagyközönséget - tette hozzá.

Az EKOP pályázat lehetőséget adott arra, hogy a hivatal teljes adatvagyonát egyetlen, a legkorszerűbb technológiát alkalmazó adatbázisba szervezzék. Az új e-publikációs adatbázis 2011. május 27-től teszi lehetővé, hogy a felhasználók naprakész tájékoztatást kapjanak a publikus iparjogvédelmi információkról.

Az új adatbázis teljes tartalma 1 millió 554 ezer rekord, ebből az elektronikus lajstromban 454 ezer ügy adatai szerepelnek. Így 274 ezer szabadalom, 113 ezer nemzeti védjegy, 46 ezer nemzetközi védjegy, 13 ezer hatályosított európai szabadalom, 5,7 ezer formatervezési minta.

A külföldi adatbázisokból, nemzetközi adatcsere-együttműködés keretében közel 900 ezer közösségi védjegyet vettek át, 130 ezer közösségi mintát, 80 ezer nemzetközi formatervezési mintát. Mindehhez tartozik 500 ezer csatolt dokumentum teljes szövegű kereshetőséggel, 120 ezer további digitalizált irat, amely 2010. január 1. után érkezett a hivatalba, valamint 2 millió ábra.

  • kapcsolódó anyagok
SZABADALOM
SZELLEMI ALKOTÁSOK JOGA
VÉDJEGY
MAGYAR SZABADALMI HIVATAL