Hoffmann: utolsó szakaszában a közoktatási és a felsőoktatási törvény koncepciója

2011.05.31. MTI

Az oktatási államtitkárság szándéka szerint a köz- és a felsőoktatási törvény is még ebben a parlamenti ciklusban az Országgyűlés elé kerülhet.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a köz- és a felsőoktatási törvényeket megalapozó koncepciók kidolgozása az utolsó stádiumban van. A kormánytól várják az időpontot, amikor konzultálhatnak róla.

Ha meglesz a politikai jóváhagyás, gyorsított tempóban folytatódik majd a kodifikáció, és ettől függően kerülhetnek a jogszabálytervezetek a parlament elé - fűzte hozzá Hoffmann Rózsa.

Számításaik szerint ez mindkét törvény esetében még ebben a parlamenti ciklusban megvalósulhat. Arra törekednek - mondta az oktatási államtitkár -, hogy ez minél előbb megtörténjen.

Az MTI múlt csütörtökön kormányzati forrásból megtudta, hogy a tervezett május végi időpont helyett leghamarabb június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója. Kormányzati forrásból azonban az MTI úgy értesült, hogy "elméletileg lehetséges, ám gyakorlatilag szinte kizárt", hogy a kabinet ezen a héten újra tárgyaljon a tervezetről. Ez leghamarabb a június 6-i héten történhet meg.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
OKTATÁSÜGY
TÖRVÉNYHOZÁS