Összeférhetetlenséghez vezethet néhány EP-képviselő másodállása

2011.06. 1. BruxInfo

Egy friss tanulmány szerint sok olyan képviselő tevékenykedik az EP-ben, akinek másodállása van. Ez még önmagában nem lenne probléma, de sokuknál felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja.

Túl sok olyan képviselő van az Európai Parlamentnek, akinek olyan másodállása van, amely összeférhetetlenséghez vezethet – dióhéjban így foglalható össze annak a jelentésnek a tartalma, amelyet a Corporate Europe Observatory, a LobbyControl és a Spinwatch nevű szervezetek közösen készítettek.

A tanulmány készítői tizenhárom tagállam képviselőinek néztek utána (a magyarok nincsenek közöttük), és arra jutottak, hogy 35 százalékuknak van valamilyen – fizetéssel járó – másodállása. Bár ez nem minden esetben jelent problémát, ám a vizsgálat alá vont képviselők 14 százalékánál felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja. (Ez az arány a másodállással rendelkező dán képviselőknél elérheti akár a 31 százalékot is.)

Az érintett képviselők között van például olyan, aki az EP-ben tagja az energiaügyi bizottságnak, közben pedig egy nagy energiacég igazgatótanácsában is helyet foglal, de ott van az a képviselő is, aki környezetvédelmi jogászként a Parlament környezetvédelmi bizottságában is tevékenykedik.

A Corporate Europe Observatory egyebek között azt javasolja, hogy tiltsák meg az EP-képviselőknek, hogy olyan másodállást vállaljanak, melyben valakinek az érdekében kell fellépniük. Emellett a képviselőknek a pénzügyi bevallásaikban egyértelműen fel kellene tüntetniük, hogy honnan, miért és mennyi pluszjövedelmet kapnak. Ajánlásait a szervezet eljuttatta Jerzy Buzek EP-elnöknek.

A jelentés az alábbi linken érhető el.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI PARLAMENT
EURÓPAI UNIÓ