Elkészült az alapvető jogok országgyűlési biztosáról szóló jogszabálytervezet

2011.06. 7. MTI

Közzétette a közigazgatási tárca az alapvető jogok biztosáról szóló sarkalatos törvény tervezetét, amely az új alaptörvényben foglalt jogalkotási felhatalmazás alapján az eddigi négy országgyűlési biztos helyett egy egységes biztosi rendszer szervezeti és működési szabályait határozza meg.

Ezzel a tárca szerint az eddigieknél hatékonyabb és koncentráltabb védelmet kapnak az alapvető jogok - olvasható a kormányzati portálon, amelyről kiderül az is: az ombudsman a jövőben nem csak állami szerveknél, hanem például bankoknál, cégeknél is eljárást indíthatna súlyos alapjogsérelem gyanúja esetén.

A kormany.hu-n olvasható jogszabálytervezet utal arra, hogy az alapvető jogok biztosáról szóló törvény megalkotására a 2012. január elsejétől hatályos alaptörvény elfogadása miatt van szükség. A szabályozás az új alkotmánnyal egy időben lépne hatályba.

A tervezet alapján az alapvető jogok biztosát és két helyettesét az Országgyűlés választja kétharmados többséggel hat évre. Az alapvető jogok biztosa - az alaptörvénynek megfelelően - az Országgyűlés alapjogvédelmi szerve, a helyettesei az ő munkáját segítik. Az alapvető jogok biztosa a jogutódja is az országgyűlési biztosnak, a kisebbségi biztosnak és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának. A hivatalban lévő ombudsman és két különbiztos hivatalban marad, a különbiztosok az alapvető jogok biztosának helyettesei lesznek az előterjesztés szerint.

A feladat- és hatáskörök között megjelenik, hogy az ombudsman ellátja azon nemzeti megelőző, ellenőrző jogvédelmi mechanizmus feladatait, amire kijelölik.

Az előterjesztés bővítené az ombudsman hatáskörét: eddig csak állami szerveket (hatóságokat) és közszolgáltatást végző szerveket vizsgálhatott, az új szabályozás azonban lehetőséget adna arra, hogy kivételesen eljárást indítson hatóságnak nem minősülő szervezeteknél, például cégeknél, bankoknál, társadalmi szervezeteknél is.

Akkor indíthatna ilyen eljárást, ha feltehető, hogy súlyos alapjogsérelem áll fenn és természetes személyek nagyobb csoportját érinti. Ebben az esetben azonban vizsgálati jogosultságai korlátozottak, vizsgálat lefolytatását nem kérheti, helyszíni ellenőrzést nem folytathat, de felvilágosítást, tájékoztatást kérhet - tájékoztat a kormányzati portál.

Az előterjesztés kapcsolódik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény tervezetéhez, mivel a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog érvényesülését a jövőben - adatvédelmi biztos helyett - független hatóság ellenőrzi majd.

A tervezet szerint az alapvető jogok biztosa miniszteri illetményre és juttatásokra jogosult azzal, hogy a vezetői illetménypótlék mértéke a miniszteri vezetői illetménypótlék másfélszerese. Helyettese államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult. Az alapvető jogok biztosát naptári évenként negyven munkanap, helyettesét harmincöt munkanap szabadság illeti meg az anyag alapján.

  • kapcsolódó anyagok
ALAPJOGOK
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
OMBUDSMAN