Népegészségügyi termékadó, földügyi tárgyú törvények

2011.06.28. MTI

Két hét után ismét a kedd reggeli órákban ért véget az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. A képviselők ezúttal a népegészségügyi termékadóról szóló javaslatról, valamint földügyi tárgyú törvények módosításáról vitatkoztak reggelig, 5 óra 48 percig. A Ház két héttel ezelőtt szinte percre pontosan ugyanekkor, háromnegyed hat után egy perccel fejezte be ülését.

Vita a népegészségügyi termékadó bevezetéséről

A magyar lakosság egészségügyi állapotának javulását eredményezheti a magas só- és cukortartalmú élelmiszerek termékadójának bevezetéséről szóló törvényjavaslat elfogadása - mondta a fideszes Font Sándor, az indítvány egyik előterjesztője.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: Magyarországon az átlagosnál magasabb a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségben szenvedők aránya, ami elsősorban a megfelelő táplálkozással, illetve a rendszeres testmozgással lehetne csökkenthető.

Font Sándor szerint a termékadót az üdítőkre, az energiaitalokra, az előre csomagolt édességekre, valamint a különböző snackekre és ételízesítőkre vetnék ki, az azokban található só és cukor mennyisége alapján.

Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár a kormány támogatásáról biztosította az indítványt jegyző Font Sándor és Kovács József fideszes politikusokat.

A szocialista Gőgös Zoltán a javaslat visszavonását kérte a kormánypárti képviselőktől és azt javasolta, hogy termékadó helyett a gyümölcsök és zöldségek áfáját csökkentsék.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel a gyártók ellenőrzésére, valamint a termékadó miatt esetleg nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások segítésére tett javaslatot, illetve kifogásolta, hogy az új szabályozás nem terjedne ki például a Coca-Colára, vagy a McDonald's-ra, vagyis azokra a nagy nemzetközi cégekre, amelyek szerinte leginkább ösztönzik az egészségkárosító élelmiszerek fogyasztását.

Szilágyi László (LMP) felszólalásában egyebek mellett a szakmai egyeztetés hiányát rótta fel az előterjesztőknek.

Az ülést levezető Ujhelyi István lezárta az általános vitát, a Ház várhatóan kedd reggel dönt a javaslat részletes vitára bocsátásról.

Módosítanák a földügyi tárgyú törvényeket

A mezőgazdasági bizottság javaslatára a parlament módosíthatja a földügyi tárgyú törvényeket, amelyek technikai jellegű módosítások, illetve a kormány céljait megvalósító módosításokat eszközölnének.

Font Sándor, a bizottság elnöke expozéjában ismertette: az általános szándék, hogy az állam a tulajdonában lévő területekkel tudatosabban gazdálkodjon. Az osztatlan közös tulajdon esetében azt szeretnék elkerülni, hogy spekulánsok is tulajdonhoz jussanak.

Ezen kívül több technikai jellegű módosítást is kezdeményeztek, amelyekkel a már meglévő szabályokat is szinkronba hozzák egymással.

Ángyán József államtitkár a kormány álláspontját ismertetve elmondta, hogy a csomaggal 4 törvényt módosítanának. Kiemelte, hogy a földügy a nemzetstratégia alapköve, ezért számon kérhető, és átlátható szabályozást kell hozni. Hozzátette, hogy 2014-ben lejár az uniós csatlakozáskor megszabott földvásárlási moratórium, akkor mindenképpen új törvényt kell hozni, de addig is felül kell vizsgálni a meglévő szabályozásokat.

Gőgös Zoltán (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy ilyen előkészítetlenül nem szabadna hozzányúlni a törvényhez, és nem tartotta jó megoldásnak, hogy egy hivatalnak olyan erős jogosítványt adnak, amellyel törvényen felülinek érezheti magát.

Ha a javaslatot ebben a formájában elfogadják, akkor a Nemzeti Földalap "azt csinál, amit akar" - hangsúlyozta hozzátéve, hogy az alap minisztériumi irányítás alatt van, így nem lehet mentes a politikai befolyásoktól.

Győrffy Balázs (Fidesz) azt emelte ki, hogy a földalap, és a nemzeti vagyonkezelő közötti viszonyt a módosítással sikerül rendezni. Mint mondta, fenntartásai vannak, hogy az állam érvényesíteni tudja-e 15 napon belül az elővásárlási jogát, illetve azt hangsúlyozta, hogy átlátható, a helyi érdekek mentén folyó birtokpolitikát kellene folytatni.

Az LMP-s Szabó Rebeka azt mondta, támogatni fogják a javaslatcsomagot, mert a javaslat rendezné az állami föld haszonbérletét, megkönnyítené a gazdaságok átadását, és bezár bizonyos kiskapukat. Azonban az osztatlan közös tulajdon szabályainál is több probléma van, amelyet a későbbiekben kezelni kell.

Magyar Zoltán (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy - bár pártja támogatja az előterjesztést - nem látnak garanciát a bérleti díjak felülvizsgálatára, és az elszámoltatásra sem. Kezelni lehetett volna a nemzeti vidékstratégiában szereplő problémákat - tette hozzá.

Font Sándor a vitában elhangzottakra úgy reagált: értik, hogy a Jobbik a számonkérést emlegeti, de ezzel a módosító indítvánnyal inkább a technikai jellegű módosítás volt a cél.

Az ülést levezető elnök lezárta az általános vitát, majd így tett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvénymódosítás részletes vitájával is.

Ujhelyi István ezt követően, kedden 5 óra 48 perckor bezárta a parlament hétfőn kezdődött ülésnapját. A képviselők alig több mint két óra múlva folytathatják országgyűlési munkájukat. 

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT