Nagy értékű csempészett árut foglaltak le a vámosok egy nemzetközi akcióban

2011.06.28. MTI

Több mint egymillió euró értékű csempészárut foglaltak le a vámosok az Európai Unió keleti közúti határain egy nemzetközi akcióban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A lefoglalt áruk között több tízezer darab hamis ruhanemű, parfüm és csempészett cigaretta van. Az átszámítva nagyjából negyedmilliárd forint értékű árut mintegy 400 millió forintnak megfelelő összegű vám és adóilleték terheli. "Ennyivel sikerült csökkenteni az unió piacait nap mint nap érő károkat" - írta a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által vezetett, az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) közösen szervezett Fireblade nevű nemzetközi akcióban 23 ország - 21 uniós tagállam, valamint Horvátország és Ukrajna - vámosai vettek részt.

Az akció célja az volt, hogy felderítsék az EU területére beérkező hamis áruk útját. Ennek érdekében a vámosok a keleti határokon a harmadik országból érkező járműveket figyelték. "Az akció ideje alatt Finnországtól egészen Görögországig fokozottan ellenőrizték a gyanús szállítmányokat" - áll a közleményben.
A csempészek célzott elfogásában az akciót megelőző "intenzív információ" segített. A résztvevő hatóságok folyamatos kapcsolattartást az OLAF által biztosított fejlett elektronikus kommunikációs rendszer tette lehetővé.

"A sikeres akció eredményei láttán" a NAV további hasonló akciók lebonyolítását szorgalmazza a hamis áruk csempészete ellen. Az OLAF jelezte, hogy a jövőben is támogatja az ehhez hasonló közös vámakciókat - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
 

  • kapcsolódó anyagok
APEH
ADÓZÁS
NAV
VPOP