Képíró-per - Elsődlegesen az eljárás megszüntetését kérte az ügyvéd

2011.06.30. MTI

Elsődlegesen az eljárás megszüntetését indítványozta perbeszédében a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados ügyvédje csütörtökön, a Fővárosi Bíróságon, mert álláspontja szerint a vád tárgyává tett cselekményeket már elbírálták 1944-ben.

Az ügyvéd bevezetőjében azt mondta: teljes mélységében nem lehet megítélni a súlyos bűncselekményekkel terhelt, 1942. január 21. és 23. között zajló razziát. Semmi másról nem kell dönteni, mint egy "meggyötört, megalázott" ember sorsáról. Szerinte alapkérdése az ügynek, hogy a régmúltban történt tényállásról sok idő elteltével kell ítélkezni. Ez azzal kéne járjon, hogy az akkori kultúrát, közviszonyokat is meg kéne közelíteni, ami szerinte nem fog sikerülni, mert nem az 1940-es években vagyunk.

Az ügyben kiemelt jelentőséggel bír a razzia eseményei kapcsán 1944-ben hozott, Képíró Sándort és társait hűtlenség miatt elmarasztaló bírósági ítélet, amelyre Horthy Miklós kormányzó pertörlést rendelt el. A bíróságnak döntést kell hoznia arról, hogy a pertörlés - egyes dokumentumokban "feloldattatás" - milyen jogkövetkezményekkel bír. Ez azért fontos, mert a magyar jog szerint senkit nem lehet kétszer elítélni ugyanazért a cselekményért. A vád álláspontjával ellentétben Zétényi Zsolt szerint a cselekmény ítélt dolog, vagyis az eljárást meg kell szüntetni.

Az ügyvéd ezután rátért a bizonyítékok taglalására, hosszan fejtegette, hogy az 1940-es évek hatóságainak bizonyítékai miért elfogadhatatlanok. Szerinte a történeti múltban lévő események esetén általános, hogy "szellemalakokkal beszélünk", "a papírok torz tükrén keresztül". Mint mondta: ahhoz, hogy valakit el lehessen ítélni, számos követelmény kell: egyrészt a bizonyítékoknak hitelt érdemlőnek és törvényesnek kell lenniük, másrészt az adott mérlegelési folyamatnak zártnak kell lennie, lehetőségekre ugyanis nem lehet alapozni. Megjegyezte: mindannyiunknak vannak elképzelései, hangulatai az ügyről, de ezeket a gondolatokat a jogi bizonyosság keretei között kell tartani.

A bizonyítékok döntő hányadát kitevő okiratokról azt mondta: ha közokiratról van szó, akkor is vizsgálni kell, hogy megfelel-e a büntetőeljárás követelményeinek. Álláspontja szerint a Képíró ellen valló Nagy János főhadnagy vallomásait a bizonyítékok köréből ki kell rekeszteni, mivel ezeket kényszer alatt tette. Megjegyezte: a bíróság hivatalos tudomással bír az elmúlt hatvan év jogszolgáltatási módszereiről: ebben az időszakban a bűnüldözés kriminalizációja zajlott, emberek életét oltották ki a nyomozások során. Szerinte az ügyek 90-100 százalékában nagyon súlyos törvénysértések történtek, ezért az egész korszak iratanyagait a legnagyobb kétellyel kell kezelni. A katonapolitikai osztály, ahol Nagy a vallomásait tette, szerinte annyira bemocskolódott, hogy a bíróságnak a bizonyítékok befogadásakor meg kell fontolnia, összekötheti-e a presztízsét ezzel. Ráadásul a Nagyot 1948-ban elítélő bíróság törvénytelenül volt megalakítva, és maga Nagy is kijelenti, hogy kényszer alatt tett vallomást. Az ügyvéd azt is mondta: Nagy azért mondhatta, hogy Képíró parancsára szállította a harminc embert a kivégzőhelyre, hogy azzal saját felelősségét csökkentse, vagy hogy időt nyerjen.

Zétényi Zsolt szerint az ügyész egy elképzelt helyzetet ábrázolt fel, nem azt, hogy mit tett Képíró valójában. Úgy gondolja, az csak az ügyész feltevése, hogy Képíró emberölésre felszólító parancsot továbbított a járőreinek. Mint mondta: az ügyész nem tudja megmondani, hogy a törvényesen indult razzia során mikor volt az a pont, amikor a vádlott magatartása bűnössé vált, amikor rablásra és ölésre buzdított volna. Szerinte ez nem alapozhat meg büntetőjogi felelősséget.

Az ügyvéd arról is beszélt, hogy szerinte a zsidók és a szerbek "zaklatása" hiba volt, de a razzia nem zsidóellenes akció volt: az 1941-es felfogás szerint azt gondolhatták, inkább a zsidó és szerblakosság segíthette az ellenséget (partizánokat), mint a magyarok.

Zétényi Zsolt arról a vádpontról, miszerint Képíró járőrei egy idős nőt az ágyában végeztek ki, azt mondta: lehet, hogy a harmadik napon bűnöző hajlamú katonák felismerték, hogy fosztogathatnak, ezért katonai mivoltukkal visszaélve rabolni akartak. Szerinte ez esetben rablógyilkosság történt, mert az ügyvéd nem tud elképzelni egy öreg asszony iránt tanúsított ilyen gyűlöletet, szadizmust. Szerinte az is lehet, hogy reflexből lőttek rá, amikor az hangosan kiabálni kezdett. Mint mondta: Képírót ezért felelőssé tenni nem lehet.

Az őrizetbe vett testvérpár esetéről azt mondta: Képíró azon magatartása, hogy a lista alapján őrizetbe vett testvéreket sógoruk kérése ellenére nem bocsátotta szabadon, mivel arra a szolgálati kötelem miatt nem volt hatásköre, nem tekinthető olyan magatartásnak, amely büntetőjogilag emberölésként értékelhető lenne.

Zétényi Zsolt végül indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az eljárást, mivel a vád tárgyává tett cselekményeket már elbírálták. (Az ügyvéd a harmadik vádpont esetén - miszerint a vádlott közreműködésére öltek meg harminc embert a kivégzőhelyen - másodlagosan a vád törvénytelenségére hivatkozott.)

Végül abban az esetben, ha a bíróság nem tartja megalapozottnak az eljárás megszüntetésére tett indítványát, a vádlott vádak alóli felmentését indítványozta, mivel szerinte Képíró bűnössége bűncselekmény hiányában nem állapítható meg.

Képírót azzal vádolják, hogy 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégezésében.

A kétnapos ítélethirdetés július 18-án kezdődik.

Az ügyészi perbeszéd tartalmát itt olvashatja→
 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS