A Magyar Lapkiadók Egyesületével is megállapodott a Médiatanács

2011.07. 8. NMHH

A társszabályozás azokra az orgánumokra vonatkozik majd, amelyek a magatartási kódexnek önkéntesen alávetik magukat .

Az önszabályozó szakmai szervezetek közül harmadikként a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) is társszabályozási szerződést kötött a Médiatanáccsal. Az utóbbi napokban ez a harmadik ilyen tárgyú megállapodás; korábban a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületével (MTE) és az Önszabályozó Reklám Testülettel (ÖRT) írt alá közigazgatási szerződést Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Médiatanács vezetői – Kovács Tibor és Szalai Annamária – július 8-án, pénteken látták el kézjegyükkel a megállapodást, amelynek melléklete a hatóság által is elfogadott, a vonatkozó törvényekkel harmonizáló magatartási kódex. A Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) jelenleg 65 kiadóvállalat a tagja, melyek között megtalálhatjuk a hazai napilapok kiadóit is.

A most megkötött szerződés értelmében az MLE egyedi panaszra járhat el azokkal a tagjaival szemben, amelyek nyilatkoznak arról, hogy kötelezőnek ismerik el önmagukra, illetve egyes médiatartalom-szolgáltatásukra nézve a szerződés mellékletét képező magatartási kódex rendelkezéseit.

A felhatalmazás egyes, a médiaalkotmányban (Smtv.) és a médiatörvényben (Mttv.), valamint a kódexben részletezett ügytípusokra vonatkozik. Ilyenek az emberi méltóság, az emberi jogok, az alkotmányos rend, a kiskorúak, a magánélet védelmével, a közlésbe történt beleegyezéssel való visszaéléssel, a gyűlöletkeltéssel és a kirekesztéssel, a burkolt, nem felismerhető reklámokkal kapcsolatos ügyek a nyomtatott és az internetes sajtótermékek, valamint a lekérhető médiaszolgáltatások esetén. A lekérhető médiaszolgáltatásoknál a felügyeleti jog kiterjed a gyermekeket és kiskorúakat a felnőtt és erőszakos tartalmaktól elszigetelő hatékony műszaki megoldások alkalmazására is.

A magatartási kódex hatálya alá tartozó ügyekben az MLE-nek is a médiatörvény (Mttv.) és a közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló törvény (Ket.) eljárási szabályait kell alkalmaznia. A Médiatanács a szerződésben meghatározott feladatok ellátásához anyagi támogatást is nyújt az egyesületnek.
 

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG