Az Országos Rádió- és Televízió Testület a tv2-t 12 millió forint, az RTL Klubot pedig 5 millió forint kötbér megfizetésére kötelezte. Az ORTT nem fogadta el a tv2 idei első féléves jelentését, mert a televízió több ponton megsértette közszolgálati vállalásait. Az RTL Klub beszámolóját ugyan jóváhagyta a testület, a kötbért a műsorszolgáltatás nem megfelelő színvonala miatt szabta ki. Az ORTT felmérései szerint a kormányváltás óta egyértelműen a kormányoldal szerepel többet a médiában. A testület szerint volt olyan rádióműsor, amelyben a nyilatkozó politikusok több mint 90 százaléka a kormányoldalt képviselte. A legtöbbet szereplő politikus továbbra is Orbán Viktor, aki csaknem háromszoros előnyben van Kovács Lászlóval szemben. A szocialista pártelnököt Torgyán József, majd Keller László követi a rangsorban.