Dohánylobbi: a bizottság válaszol

2011.07.19. Jogi Fórum/ TASZ

Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tájékoztatása szerint a dohányipar képviselői nem kerestek meg senkit a dohánytermékek jövedéki adójának emelését megakadályozó bizottságból. Olvassa el a választ!

A közérdekű adatigénylésünkre válaszolva a bizottság állítása szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai közreműködése miatt esik el 20 milliárd forinttól a költségvetés. Különös ugyanakkor, hogy a módosítást nem a törvényjavaslatot előterjesztő minisztérium vagy a költségvetési kérdésekben kompetens Költségvetési Bizottság terjesztette be. Mint az emlékezetes, a módosítót aláíró bizottsági elnök, a leendő alkotmánybíró Balsai István a sajtóban úgy kommentálta a döntést, hogy "a dohánylobbi erősebb volt", de akkor azt nem volt hajlandó elárulni, ki is írta a forma szerint bizottsági módosítót.

„Tisztelt Címzettek!

Dr. Balsai István, az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnöke megbízásából a bizottsághoz közérdekű adatigénylés tárgyában érkezett beadványra a következő tájékoztatást adhatjuk:

1. A bizottság érintett döntésének előkészítésében, azaz a bizottsági zárószavazás előtti módosító javaslat tervezetének elkészítésében ismereteink szerint – a zárószavazások előkészítése során parlamenti erőviszonyoktól függetlenül ciklusok óta megszokott módon – a törvényjavaslatért felelős, az Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló T/3414. számú törvényjavaslatot az Országgyűlésnek benyújtó Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szakmai osztályai működtek közre. A bizottság ülésén dr. Bárándy Gergely képviselő azzal kapcsolatos kérdésére, hogy mindössze néhány perccel azt követően, hogy a több mint tíz oldalas tervezet kiosztásra került, a kormány képviselője hogyan tud nyilatkozni arról, hogy egyetért-e az abban foglaltakkal, a tárca jelen lévő államtitkára el is mondta, hogy a javaslat lényegi részei számára ismertek, mindössze arról kellett meggyőződnie, hogy valóban megegyező javaslatokról van-e szó. A bizottság minden üléséről szószerinti jegyzőkönyv készül, amely közzétételét követően bárki számára hozzáférhető az Országgyűlés és a bizottság honlapján. A bizottság ülésén nem érkezett arra vonatkozó jelzés, hogy a szó szerinti jegyzőkönyv elkészítésére az általánostól rövidebb határidővel lenne szükség, ezért – a bizottsági ülések jegyzőkönyveinek elkészítésére és közzétételére vonatkozó előírásoknak megfelelően – jelenleg még nem áll rendelkezésünkre a július 4-i ülés jegyzőkönyvének munkapéldánya sem, azonban annak elkészülte rövidesen várható, és az aláírást követően természetesen bárki által megtekinthető lesz az Országgyűlés, valamint a bizottság honlapján.

2. A bizottság titkárságán, vagy az elnöknél a dohányipar képviselői részéről találkozó kezdeményezésére nem került sor.

3. Amint azt bizonyára Önök, valamint a sajtó azon képviselői is, akik a bizottság ülésén rendszeresen részt vesznek, tudják, valamennyi, a bizottságban megtárgyalásra kerülő anyag, vagy javaslat-tervezet (ideértve azokat a civil szervezetektől, közjogi méltóságoktól, államhatalmi szervektől stb. érkező észrevételeket és javaslatokat is, amelyekről a bizottság szavazással, vagy annak mellőzésével állást foglal) kiosztásra kerül a bizottság ülésén. A tagok létszámát meghaladó, létszám feletti példányokat a bizottság munkatársai a sajtó jelen lévő képviselőinek, vagy bármely más megjelentnek szabadon rendelkezésére bocsátja. Ez a bizottság július 4-i ülésén is így történt az érintett – később T/3414/35. számon benyújtott – bizottsági módosító javaslat tervezete kapcsán is. Mivel a bizottság ülésén a módosító javaslat megváltoztatására, pontosítására irányuló indítvány nem érkezett, így az Önök által is ismert, benyújtott zárószavazás előtti bizottsági módosító javaslat és az ülésen a bizottsági tagok számára kiosztott tervezet – természetesen e megjelölés eltávolítása, valamint a bizottság elnökének aláírása kivételével – érdemi részeit tekintve szó szerint megegyezik. Ezzel együtt természetesen nincs akadálya annak, hogy levelében foglaltaknak megfelelően csatoltan megküldjük a módosító javaslat tervezetét elektronikus úton, word formátumban.

A javaslat benyújtásának körülményeivel kapcsolatban további tájékoztatást is módunkban áll adni Önöknek. A Házszabály (továbbiakban: HSZ.) rendelkezései alapján az előterjesztő, valamint az országgyűlési képviselők és a nem kijelölt bizottságok zárószavazás előtti módosító javaslatot legkésőbb annak az ülésnapnak a megkezdése előtt egy órával nyújthatnak be, amelynek napirendjén az érintett javaslat zárószavazására sor kerül (HSZ. 107. § (1) bek.). E határidő beálltát követően a HSZ. 102. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében már csak a kijelölt bizottság, valamint az Alkotmányügyi bizottság nyújthat be – a záró vita megkezdéséig – módosító javaslatot.

A HSZ. 107. § (2) bekezdése alapján ugyanakkor valamennyi zárószavazás előtti módosító javaslatot az Alkotmányügyi bizottságnak kell megtárgyalnia, abban az esetben is, ha az azok alapjául szolgáló indítvány tárgyalására a bizottság nem volt kijelölve. Ezeknek a módosító javaslatoknak a megítélése tárgyuk szerint éppen ezért gyakran olyan kérdésekben történő állásfoglalást igényel, amelyek eldöntéséhez – a szükséges speciális szakértelem hiányában – a bizottság tagjainak az alap javaslat előterjesztője, vagy a megfelelő szakértelemmel rendelkező tárca képviselője álláspontjának ismeretére van szüksége.

A szóban forgó törvényjavaslat egységes javaslatának módosítása pontosan ilyen helyzetet teremtett, részben az egyes gazdasági tárgyú törvényekre vonatkozó speciális ismeretek szükségessége, részben a módosító javaslat terjedelme, részben pedig az Országgyűlés ülése előtt a bizottságnak ülésezés céljára még rendelkezésre álló idő rövidsége miatt is. Amint az a bizottság záró vitát előkészítő T/3414/34. számú ajánlásából is látható, illetve az ezt követően közzétételre kerülő jegyzőkönyvben is olvasható lesz, a kormány jelen lévő képviselője támogatta a röviddel azelőtt sokszorosított és kiosztott módosító javaslat-tervezet benyújtását. Ezt követően határozott úgy a bizottság 18 „igen” szavazattal, 2 „nem” szavazat és 2 tartózkodás mellett – testületként –, hogy az Országgyűlés elé terjeszti azt.

A fent leírtaknál részletesebb tájékoztatást a javaslat benyújtásával kapcsolatban nem áll módunkban adni, egyebekben minden, a bizottság ülésén ezzel kapcsolatban elhangzott hozzászólást a bizottság ülésének rövidesen elkészülő jegyzőkönyve tartalmazni fog. Titkárságunkon a hozzánk elektronikus úton – több, más törvényekhez benyújtandó bizottsági módosító javaslat-tervezettel egyidejűleg – eljuttatott tervezeten kívül az üggyel kapcsolatban más adat, dokumentum nem áll rendelkezésre.

Kérjük válaszunk szíves elfogadását.

Budapest, 2011. július 13.

dr. Balsai István, a bizottság elnöke megbízásából
Tisztelettel,
a bizottság titkársága

Jóváhagyta: dr. Balsai István elnök 2011. július 14.

U. i.: A levél megírását követően megérkezett titkárságunkra a bizottság 2011. július 4-i ülésének - egyebek mellett - az Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló T/3414. számú törvényjavaslat zárószavazásának előkészítésére vonatkozó részjegyzőkönyvének munkapéldánya, melyet csatoltan megküldünk. A vonatkozó rész a dokumentum végén, a szünetet követően található. Mivel a dokumentum nem nyilvános, jelenleg még munkapéldány, a kérjük ennek megfelelően járjanak el felhasználása során. A bizottsági ülés (teljes) nyilvános jegyzőkönyve rövidesen elkészül és a rá vonatkozó szabályok szerint - mint fentebb írtuk - a megfelelő helyeken közzétételre kerül.”

A bizottsági ülés jegyzőkönyve elérhető itt→

  • kapcsolódó anyagok
DOHÁNYZÁS
KORMÁNYZAT
TASZ