Nyomozócsoportot hoztak létre a szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésére

2011.07.27. MTI

Nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség a kiemelten kezelt szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésére, s további sértettekre és gyanúsítottakra számít - közölte Máté Dezső, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Szekszárdon.

Az alezredes tájékoztatása szerint a szekszárdi, családi alapon szerveződő bűnszervezet, amelynek jelenleg hét tagja van előzetes letartóztatásban, az egész ország területéről "gyűjtötte" a nőket, több százezer forintért adta-vette és prostitúcióra kényszerítette őket.

Törökné Kaszás Rozália ezredes, a főkapitányság bűnügyi igazgatója felidézte: július 20-án a Terrorelhárító Központtal közös akcióban a tolnai megyeszékhelyen hat, egy közeli nagyközségben pedig egy embert állítottak elő. A hét ember közül hatot emberkereskedelem, egyet egy másik – élet elleni - bűncselekmény miatt állítottak elő.

A rendőrség házkutatást is tartott több helyszínen, azok során készpénzt, ékszereket, híradástechnikai eszközöket, valamint számlákat és feljegyzéseket foglalt le. Az emberkereskedelmi ügyben, amelynek németországi vonatkozása is van, az érintettek mindegyike előzetes letartóztatásba került.

Az ezredes közölte: egy Hódmezővásárhelyről 2010 januárjában eltűnt nő vallomása nyomán jutottak el a szekszárdi családhoz, amelynek tagjait "kemény, de szakszerű" akció során fogta el a rendőrség, biztosítva azt, hogy "esélyük se legyen az ellenállásra".

Máté Dezső alezredes beszámolt arról: május 12-én rendelték el a nyomozást. A július 20-i akcióban körülbelül százan vettek részt. Hét csoportot hoztak létre, ezekben négy-öt nyomozó, tíz-tizenkét terrorelhárító dolgozott.

Az osztályvezető közölte, hogy mivel bűnszervezetben elkövetett esetről van szó, azt kiemelt ügyként kezelik, külön nyomozócsoportot hoztak létre a felgöngyölítésére. Azt, hogy eddig hány sértett van, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el. Azt viszont elmondta, hogy a nőknek a tettesek munkát ígértek; némely esetben prostituáltit, más esetekben "civilt". Később kényszerrel vitték őket Németországba, ott rendszeresen verték, Magyarországon élő rokonaikkal zsarolták őket, a bevételt elvették tőlük, s több százezer forintos áron adták-vették őket.

Kérdésre válaszolva Máté Dezső közölte azt is, hogy a rendőrség számára ismertek a gyanúsítottak, azok többször voltak büntetve és folyamatban is van ellenük eljárás. Sikkasztás, csalás, lopás, okirat-hamisítás, kitartottság – sorolta az ezredes a család tagjainak bűnlajstromát.

Hozzátette, hogy egy szekszárdi férfi Németországban, hat pedig Magyarországon van előzetes letartóztatásban.

Az alezredes szólt arról is, hogy a gyanúsítottak nem tettek beismerő vallomást. Hangsúlyozta, hogy további gyanúsítottakra és sértettekre számítanak.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
RENDŐRSÉG
EMBERKERESKEDELEM