NEK: a kormány vonja vissza a Semmelweis Terv végrehajtásáról szóló határozatát!

2011.07.28. MTI

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a Semmelweis Terv végrehajtásáról szóló, június végén hatályba lépett kormányhatározatot – közölte Éger István, a NEK soros ülésének levezető elnöke csütörtökön Budapesten.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Éger István azt mondta, hogy a NEK kitart korábbi álláspontja mellett: a Semmelweis Tervet nem tudják támogatni, mivel annak fő vonalait, különösen az ellátásszervezésre vonatkozóan elvetendőnek tartják, másrészt az szerintük az alapvető finanszírozási, gazdasági problémákra sem ad választ.

Éger István arra is kitért, hogy a NEK semmilyen formában sem tartja szerencsésnek, ha a finanszírozó és a szolgáltató egy kézbe kerül, még a látszat erejéig sem, de a koncepció szerint itt most többről van szó.

Mint mondta, az egészségügy szükséges irányítási feladatainak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP), és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ) kellene kerülniük. A Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátette, hogy ezen intézmények megerősítése lényegesen olcsóbb is biztonságosabb lenne, mint az új Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) hatáskörébe adni mindent.

A NEK továbbra is azt kéri, hogy legyen az egészségügyről nemzeti konzultáció, amelyet már egy éve várnak. "Soha nem időszerűbb, mint most, amikor az orvosok tömeges felmondásra készülnek" – fogalmazott erről Éger István, aki szerint már a jövő évi költségvetés eddig megismert számai is "menekülésre" késztetik a kollégáikat.

A rezidenseknek szóló, a közelmúltban bejelentett ösztöndíjprogramról, valamint a szakorvosok és szakdolgozók által megpályázható uniós támogatásokról azt mondta: üdvözölnek minden olyan lépést, amelynek révén az egészségügyi kormányzat uniós forrásokkal igyekszik támogatni az ágazat munkavállalóit, ez azonban semmilyen módon nem tekinthető a generális munkaerő-problémát kezelő lépésnek.

"Ez egy elágazás, melynek mellékutcájában tettek bizonyos lépéseket, de a főútvonalon még nem indultunk el" – fogalmazott Éger István.

Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke azt mondta: "Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár azt a látszatot kelti, hogy a kormány elfogadta a tervet, mikor ez nem igaz". Közölte azt is, hogy az államtitkárság úgy terjesztette elő a fővárosi intézmények állami tulajdonba vételét, hogy arról a Fővárosi Közgyűlés nem döntött, s a kormányhatározat nem felel meg a hatályos jogszabályoknak.

"Vége a türelmi időnek, elég volt Szócska Miklós államtitkárságából" – fogalmazott az EDDSZ elnöke. Mint mondta, nem fogják tovább hallgatni csöndesen, hogy a tűzoltók túlórapénzét kifizetik, az egészségügyi dolgozók viszont továbbra is egyéni pereskedésekre kényszerülnek. Több tízezer munkavállalónak tartozik a magyar állam – közölte Cser Ágnes.
 

  • kapcsolódó anyagok
EGÉSZSÉGÜGY
KORMÁNYZAT