Egyetemi vesztegetés - Harmincmilliós óvadék ellenében házi őrizetben a volt gazdasági főigazgató

2011.07.29. MTI

A Pécsi Ítélőtábla harmincmillió forintos óvadék ellenében csütörtökön megszüntette a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetési ügyben érintett volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását, és házi őrizetét rendelte el.

Tóth Sándor, a táblabíróság szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében a döntést azzal indokolta, hogy a rendezett családi körülmények között élő középkorú férfit családi, rokoni kapcsolatain túl üzleti érdekeltségei is Pécshez kötik. Hosszabb időt töltött már előzetes letartóztatásban, így a nagy összegű óvadék kellő biztosítékot nyújt arra, hogy az eljárási cselekményeken megjelenjen. Az óvadék abban az esetben jár vissza, ha a gyanúsított nem vonja ki magát az eljárás hatálya alól, nem szökik meg.

A szóvivő utalt rá, hogy a gyanúsított június végén kérelmezte előzetes letartóztatásának megszüntetését óvadék ellenében, de indítványát a Baranya Megyei Bíróság július 12-én elutasította. Az ügy fellebbezés után a Pécsi Ítélőtáblára került, amely csütörtökön megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

A gyanúsítottak védőinek korábbi tájékoztatása szerint több mint húsz ember ellen indult eljárás. Az ügyben az egyetem volt gazdasági főigazgatója mellett érintett lett az intézmény informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.

Tavaly június óta tizenegyen kerültek előzetes letartóztatásba, de ma már senki sincs ezen intézkedés hatálya alatt.

Az NNI titkos információszerzésen is alapuló feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak - különböző beszerzések során - pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG