Munka törvénykönyve

2011.08. 1. MTI

A Fidesz továbbra is arra szólítja fel azokat a pártokat és szakmai szervezeteket, amelyek eddig nem tették ezt meg, hogy minél hamarabb tegyék meg javaslataikat az új munka törvénykönyvével kapcsolatban - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kara Ákos országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus megerősítette: a Fidesz frakciója garanciákat szeretne látni az új jogszabályban a védett kor intézményére és a kismamák munka világába való visszatérésének az erősítésére, valamint azt szeretnék, ha a segélyezés helyett inkább a munkavégzés kerülne előtérbe az új szabályozásban.

Kérdésre válaszolva Kara Ákos elmondta: várhatóan lesznek még olyan területek, ahol a Fidesz frakciója hasonló garanciákat kér majd az előterjesztő Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM), ezeket augusztusban vitatják meg és juttatják el a szaktárcának.

A kormánypárti politikus szerint az elmúlt napokban az is kiderült, hogy kik azok, akik érdemben állnak hozzá a munka törvénykönyvéhez és ki azok, akik csak "politikai csatát gerjesztenek." Ez utóbbiban Kara Ákos szerint az MSZP jár az élen, amely "vádaskodással leplezi a valódi munka hiányát" és valójában - ahogy kormányon, úgy ellenzékben sem - egyetlen ötletük sincs a munkanélküliség megoldására.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT