Kiszolgáltatott fogyasztók: Szükség van a magáncsőd intézményére

2011.08.10. Jogi Fórum/ FEOSZ

Hazánkban égető problémának számít évek óta az adóssággal küszködők számának rohamos emelkedése.

A hitelesek mintegy 10 %-a nem tudja fizetni tartozásait, a megszorult devizahitelesek száma pedig egymillióra tehető, akik minden nap azzal a tudattal hajtják álomra fejüket, hogy akár egy éjszaka leforgása alatt is jelentős összeggel nőhet tartozásuk, hiszen tehetetlenek a devizák árfolyam-ingadozásával szemben.

 

Azonban erről nem a fogyasztók tehetnek.

 

A FEOSZ már régóta szorgalmazza a magáncsőd intézményének bevezetését.

 

A devizahitelesek problémáját az állam sokféleképpen próbálta kezelni, legújabb példája ennek az a nemrég elfogadott törvény, mely a lakóingatlanok kényszerértékesítése rendjének meghatározásával és a devizakölcsönök árfolyamának rögzítésével kíván mentőövet nyújtani a bajbajutottaknak.

 

Mint már talán köztudott is, ez alapján külön gyűjtőszámla-hitellel rendezik a későbbiekben a megszorult adósnak azt a tartozását, amely az árfolyam rögzítése folytán áll elő, valamint úgynevezett kényszerértékesítési kvóta bevezetésére kerül sor.

 

Szövetségünk egyértelműen üdvözli e törvény célkitűzéseit, azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy szükség van a fogyasztók részére a mostani kiszolgáltatott helyzetük csökkentése érdekében további lehetőséget felkínálni.

 

Olyan megoldást kell tehát keresni, amely biztonságot nyújthat számukra. Ezért szükség van a fogyasztók védelme érdekében a magáncsőd bevezetésére. A magáncsőd lényegében a magánszemélyek anyagi felelősségének időbeli korlátozását jelenti, mely által az adós nagyfokú együttműködés tanúsításával meghatározott idő elteltével megszabadul tartozásainak egy részétől, miközben elősegíti a hitelezői követelések adott hányadának kielégítését. A bajba jutott fizetésképtelen magánszemélynek így megfelelő idő áll rendelkezésre helyzete rendezéséhez, miközben a hitelezők követelésének kielégítése a megfelelő jogi garanciák és az együttműködés révén könnyebbé válik. Mindez tehát megteremthetné a jogi alapját annak, hogy az adósok érdekeltté váljanak tartozásuk rendezésében, melynek hatására néhány év elteltével új, tiszta lappal indulhatnának. Így nem kellene egész életükben hordozniuk azokat a terheket, amelyeket adott esetben önhibájukon kívül viselnek.

 

Mindezek miatt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége támogatja azon kezdeményezéseket, melyek a magáncsőd intézményének bevezetésére irányulnak, elősegítve ezzel a bajba jutott adósok és a hitelezők közötti együttműködést és a problémák megoldását.

 

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM
FEOSZ