Kadhafi visszavonulását sürgette a brit külügyminiszter

2011.08.25. MTI

A brit külügyminiszter szerint Moammer Kadhafinak fel kellene szólítania "egyre fogyatkozó" csapatait, hogy adják fel a küzdelmet.

William Hague a brit nemzetbiztonsági tanács szerdai ülését elnökölte, amelyen a kormány miniszterei megvitatták a líbiai helyzetet, miután a jelek szerint az ellenzéki erők egyre több terület felett veszik át a hatalmat az észak-afrikai országban. A tanács tagjai immár a harmadik egymást követő napon egyeztettek a legfrissebb líbiai fejleményekről.

Nagy-Britannia továbbra is szorosan együttműködik a NATO-val Líbia ügyében, hogy az ENSZ mandátuma alapján megvédje a lakosságot - jelentette ki a külügyminiszter sajtó képviselőinek az ülés után. Mint mondta, ideje, hogy Kadhafi "felhagyjon a téveszméivel, és belássa, hogy már nem képes visszaszerezni az ország feletti irányítást". Hozzátette: a líbiai nép "egyértelműen, alapjaiban és határozottan elutasította" Kadhafi rezsimjét.

A külügyi tárca vezetője szerint a felkelőket képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) komoly és jelentős kihívással néz szembe, hogy a felkelést követően stabilitást teremtsen Líbiában.

Nagy-Britannia eközben segélyszervezetekkel egyeztet arról, miként juttathatna el gyógyszereket Tripoliba. A segélyszervezetek korábban arra figyelmeztettek, hogy a líbiai főváros kórházai nehezen birkóznak meg a sebesültek nagy számával, és fogytán van a gyógyszer- és üzemanyagkészletük.

Hague kedden rámutatott: habár a Tripoliért vívott csata "még nem ért véget", Kadhafi rezsimje elvesztette erejét. A líbiai vezető esetleges ellentámadását a brit tárcavezető "fantáziálásnak" nevezte.

Az ellenzéki Munkáspárt képviselője, Douglas Alexander úgy fogalmazott a BBC-nek, hogy Kadhafi hatalmának egyértelműen vége, és a vezető már "menekül". Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy még nagyon sokat kell tenni Líbia stabilitásának megteremtéséért. "Elfoglalni a várost nem ugyanaz, mint vezetni azt" - mutatott rá. Hozzátette: Nagy-Britannia fontos szerepet játszhat a békés átmenet támogatásában.
 

  • kapcsolódó anyagok
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
KÜLFÖLDI PARLAMENTEK