Brit zavargások - Újabb bírálatok érték a rendőrség munkáját

2011.08.26. MTI

Bírálatok szerint ha felkészültebb lett volna a rendőrség, megfékezhették volna a hónap elején az észak-londoni Tottenhamben kitört zavargást, amely akkor nem torkollott volna napokon át tartó rendbontásba a fővárosban és több vidéki nagyvárosban.

Mint a BBC4 rádiónak nyilatkozó David Gilbertson, a londoni rendőrség korábbi felügyelő-helyettese elmondta, a zavargások elfajulásának oka "a vezetés és stratégia szégyenteljes" hiánya volt. "A ranggal együtt jár a felelősség is, amelynek része a jól látható irányítás" - fejtette ki. Hozzátette: úgy tűnt, mintha a rendőrség semmiféle stratégiát nem követett volna a zavargások idején.

Mint fogalmazott, nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a rendbontókat el kell terelni a számukra jó célpontnak ígérkező területekről, a bevásárló központoktól és üzletektől távolabb.

A zavargások az észak-londoni Tottenham negyedben kezdődtek az augusztus 7-ére virradó éjjel, mert néhány nappal korábban az ottani rendőrök - állítólag tűzharcban - agyonlőttek egy 29 éves, négygyermekes családapát, Mark Daggant, akinek a halála miatti békés tüntetés rendbontásba torkollott, majd a zavargások más városrészekre, később más városokra is átterjedtek.

A helyi vezetők közül többen elmondták, órákkal a rendbontások kitörése előtt figyelmeztették a rendőrséget a zavargások kockázatára. Ken Hinds helyi mediátor, aki jól ismerte Mark Daggant, közölte: a zavargások előtt felhívta a rendőrség figyelmét arra, hogy a családot nagyon megviselték a történtek. "Elmondtam, hogy ha nem kezelik kellő érzékenységgel a helyzetet, az 1985-öshöz hasonló zavargások törhetnek ki" - idézte fel.

1985-ben ugyancsak Tottenhamben azért robbantak ki zavargások, mert egy afro-karibi származású nő stroke-ot kapott és meghalt, amikor a rendőrség házkutatást tartott a lakásában.

A londoni rendőrség helyettes megbízottja, Stephen Kavanagh elismerte, hogy a rendőrség követett el hibákat a zavargások első napján. Ugyanakkor azt állította, a rendőrség el akarta kerülni a túl határozott fellépést, hiszen az események egy békés tüntetéssel kezdődtek. "Tudjuk, hogy nem volt elég rendőr az utcákon, hogy egész Tottenhamet megvédjük" - mondta.

  • kapcsolódó anyagok
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
RENDŐRSÉG
KÜLFÖLDI PARLAMENTEK