Hétfőn dönthet a parlament a devizakölcsönök árfolyamáról

2011.09. 8. Jogi Fórum/ Magyarorszag.hu

Szeptember 12-én hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A képviselők már az első ülésen dönthetnek a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló törvény módosításáról. A költségvetés vitája október 24-én kezdődik, a végszavazás december 19-én lesz.

A kormány a szerdai házbizottsági ülésen azt kérte, hogy az előterjesztést a törvényhozás a házszabálytól eltérve tárgyalja, vagyis hétfőn az általános és a részletes vita lefolytatása után a zárószavazás is megtörténjen – mondta el Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. A házszabálytól való eltérést a bizottság ülésén a kormánypártok és a Jobbik támogatta, az MSZP és az LMP később dönt.

Ugyancsak hétfőn szavaz a Ház Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről, amit a mentelemi bizottság javasolt a parlamentnek. A kérdésről vita nélkül, a jelenlévő képviselők kétharmadának egybehangzó voksával dönt az Országgyűlés.

Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát, amikor szintén heti ülésezési rendben tárgyal, viszont a törvényjavaslatok nagy száma miatt az eddig szokásos hétfői és keddi mellett többször lesz szükség szerdai és csütörtöki ülésnapok beiktatására. A kormány június közepén nyújtotta be törvényalkotási programját, ami a korábbi évekhez képest jóval több, 63 törvényjavaslatot tartalmaz; az indítványok közül 30 hatályos törvény módosítására vonatkozik, 33 pedig új jogszabály megalkotását kezdeményezi.

Decemberben szavaznak a költségvetésről

A 2012-es költségvetési törvényjavaslatot a kabinet október 14-én nyújtja be, a vita várhatóan az október 24-i héten kezdődik, és a tervek szerint már a rendkívüli ülésszak idején, december 19-én szavaznak róla. A zárszámadási törvényjavaslatot szeptember 20-án nyújtják be, a zárószavazás október 10-én lesz, az adótörvényeket pedig szeptember 23-án terjesztik be a Háznk és november 7-én voksolnak róla.

A házbizottsági tanácskozáson Kövér László házelnök felhívta a frakciók figyelmét, hogy az Országházban augusztus 15-től tilos a dohányzás, a tiltás minden helyiségre és a parlamenti erkélyekre is vonatkozik.

Sürgősséggel tárgyalhatják a távhő-szolgáltatási törvénymódosítást

Sürgősségi tárgyalást kérve nyújtja be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a távhőszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot azért, hogy az október elsején, a távhő hatósági ármegállapításával együtt hatályba léphessen – momndta szerdán Bencsik János, az NFM államtitkára. Ez a törvénymódosítás teremti meg az alapját a távhő-támogatás új rendszerének, amelyben az eddigiek helyett a hőszolgáltatót és nem a termelőt támogatják. Az idei év közepéig a kötelező átvételi rendszerben a távhőtermelők által megtermelt áram árát támogatták, amit a végfelhasználó az áram árában fizetett meg, az új rendszerben viszont a távhőt fogják.

A hatósági ár alapja a termelők indokolt költsége lesz, és az áram- illetve a gázpiaci szereplőkhöz hasonlóan 4,5 százalékos nyereséget ismer el. A cél az, hogy egységesítsék az energiaszektorban a hatósági árazást. A lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó egyetemes áram- illetve gázszolgáltatásban 2010. június 21-től, a távhő esetében pedig 2011. április 15-től az energiaügyekért is felelős nemzeti fejlesztési miniszter határozza meg az árakat.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT