Romagyilkosságok - Kedden folytatódik a per, az idén nem várható ítélet

2011.09.12. MTI

Az idén nem várható ítélet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőügyben, amelynek tárgyalása kedden folytatódik a Pest Megyei Bíróságon - közölte Kende Katalin, az elsőfokú eljárást lefolytató bíróság szóvivője az MTI érdeklődésére.

A december 9-ig kitűzött 26 tárgyalási napon a 2009. február 23-i tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság, az április 22-i tiszalöki, illetve az augusztus 3-i kislétai támadás bizonyítási eljárása zajlik, tanúként sértettek is felidézik a támadások körülményeit.

Az összesen kilenc fegyveres és Molotov-koktélos támadás ügyében március 25-én indult büntetőper - a nyári ítélkezési szünet után - a négy vádlott egykori munkáltatójának, az ügy koronatanújának tanúvallomásával folytatódik. A nőt, aki szerelmi kapcsolatban is állt az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal, már harmadszor idézi be Miszori László tanácsvezető bíró, mert korábbi vallomásaiban ellentmondásokba keveredett. A vádirat szerint az asszony segítséget nyújtott a tiszalöki támadás után a férfiaknak elakadt autójuk kiszabadításában.

Az ügyészség szerint a Pest megyei Tatárszentgyörgy cigánysorának utolsó házát nem sokkal éjfél után Molotov-koktélokkal felgyújtotta a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt. A másodrendű vádlott, Kiss István, várva a házból menekülő családot, négy célzott lövés adott le a tűz elől menekülő 27 éves apára és két kisgyermekére. A férfi és ötéves fia meghalt, hatéves lányuk súlyosan megsérült. Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád a ház közelében lévő fák takarásában egy golyós puskával fedezte társait.

Az áldozatok családtagjai az MTI tudósítójának arról beszéltek, hogy várják a bírósági pert, a meghallgatásukat, de szavaik szerint nem bíznak az igazságszolgáltatásban. Már márciusban, ez első tárgyalási napon megjelentek a tárgyalóteremben, de mivel tanúként szerepelnek az ügyben, a bíró kiküldte őket. Az áldozat édesapja azt mondta: azért ment be, hogy lássa és érezze, hogy a vádlottak padján ülők felelősek-e fia és unokája haláláért. Szerinte "nem a valódi elkövetők ülnek ott, a gyilkosok szabadon grasszálnak". Abban bízik, hogy az "ötletadókra, a támadások finanszírozóira" is fény derül, és felelősségre vonják azokat a hatósági embereket is, akik kezdetben balesetként kezelték a tüzet és a gyilkosságot, továbbá újra megteheti az elmaradt intézkedések miatti feljelentését, amelyet elutasítottak.

A tragédia után a tűzvizsgáló elektromos tüzet állapított meg, az orvos pedig a férfi és fia halálát füstmérgezésnek minősítette, és a testükön lévő vérző sebekről azt mondta, a lehulló gerendákból kiálló szögek okozták, majd a rendőrökkel együtt elvonultak a helyszínről. Az időközben odaérkező roma vezetők tiltakozására kezdtek újra helyszíni vizsgálatba a rendőrök. A gyilkosságot mint hivatalos tényt csak délután, az igazságügyi boncolás elkészülte után közölte az országos rendőrfőkapitány. Az akkori miniszterelnök a hatósági intézkedések miatt vizsgálatok indítására adott utasítást a tárcavezetőknek, a kisebbségi ombudsman pedig - rendhagyó módon - a támadássorozat miatt felszólalt a parlamentben.

A támadásban élettársát és gyermekét elveszítő nő azt mondta: nem fél attól, hogy a vádlottak szemébe kell néznie, csak a másik két gyermeke miatt aggódik, mivel ők még nem tudták feldolgozni a tragédiát.

A tiszalöki támadás áldozatának, Kóka Jenőnek az özvegye még ma is fél. Egy másik településre költözött egy, az áldozatokat segítő programnak köszönhetően, az ő felújított házában pedig a piricsei Molotov-koktélos és fegyveres támadás sértettjei laknak. Az özvegy korábban az MTI-nek azt mondta, egy csattanást hallott, amikor férje az éjszaki beosztása szerint munkába indult volna, és már csak élettelen testét találta meg az udvaron.

A szintén Szabolcs megyei Kislétán, a roma holokauszt emléknapjának éjszakáján, több lövéssel végeztek ki házában egy asszonyt, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették. A vádirat szerint Kiss István és Pető Zsolt az épület egyik ablakára és a bejárati ajtóra adott le lövést, majd a házba berontva öt lövéssel kivégezték a 45 éves, gyermekét egyedül nevelő nőt. Holttestére és a másfél száz sörétszemtől megsérült, a földön eszméletlenül fekvő gyermekre órákkal később találtak rá rokonok.

A támadást túlélő lány a tragédia második évfordulóján az MTI tudósítójának elmondta: hetekig azt hitte, vihar miatt kitört ablaküvegek okozták sérüléseit, és arról sem tudott, hogy az édesanyja meghalt. A lány testében még ma is többtucatnyi, el nem távolítható sörétszem van, testének több részén roncsolódott a bőr és az izomzat.

A család a bíróságtól azt kérte, hogy a lánynak, aki a testi és lelki sérüléseket azóta sem heverte ki, ne kelljen megjelennie a perben, és a bíró ezt tiszteletben tartotta. A bizonyítási eljárásra a sérülteket megtaláló rokonokat, szomszédokat idézték be, valamint a település akkori polgármesterét, akit az ügyészség szerint szintén meg akartak ölni a vádlottak, de tervüket elvetették, mert azt kivitelezhetetlennek tartották.

A perben eddig harminc tárgyalási napot tartottak, a tervezett 165 tanú és a 30 szakértő harmadát hallgatták meg.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG