Rendezetlen filmes jogdíjak

2001.11.12. Népszava

Bár az Országgyűlés kedden tárgyalta és el is fogadta a szerzői jogi törvény módosítását, az kizárólag internetes adatbázisokban szereplő dokumentumokról rendelkezik, így a filmes produkciók szerzői jogi kérdése továbbra is megoldatlan maradt. A szerzői jogi törvény egyébként 1999-ben lépett hatályba, s csak az utána készült produkciókra vonatkozik.

  • Jelenleg Magyarországon egyedül a Mokép fizeti ki a korábbi filmek készítőinek járó jogdíjakat, s legrosszabbul kétségkívül azok a filmesek járnak, akik a műveiket a Magyar Televízióban készítették - állítja Kabdebó György, a filmesek jogait védő szervezet, a Filmjus elnöke. Kabdebó egyben rendező is, s így saját bőrén tapasztalhatta a köztévé által elkövetett - szavai szerint - jogsértéseket. Elmondta, hogy egyik filmjét nemrég teljes terjedelmében vetítették a köztévében, ám a főcímet levágták az anyagról. Ezzel az eljárással a köztévé több millió forintot spórol meg jogtalanul évek óta.

A Filmjus beperelte a Prokopp Dóra nevével fémjelzett Filmmúzeum elnevezésű csatornát, s ugyanígy tett a Minimax esetében is. A rajzfilmcsatorna hónapok óta nem fizet ki több százezer forintos jogdíjat - tudtuk meg. A csatorna a legtöbb anyagát az MTV archívumából szerzi. Az MTV jogi képviselője a Filmjust úgy tájékoztatta, a Minimax és a köztévé közötti szerződés értelmében a jogdíjakat a vevőnek és nem a köztévének kell megfizetnie. A Minimax és a francia Canal+ igazgatóját pár hete fogadta az ORTT. Információink szerint a találkozón kiderült, a Minimax vezetője nem szeretné kifizetni az 55 millió forintos elmaradt műsorszolgáltatási díjból származó tartozását sem. Az összeg enyhítése érdekében egyezséget kívánt kötni a testülettel, de erről egyelőre még nem döntöttek. A műsorszolgáltatási díjjal a Minimax mellett még tucatnyi kis televízió tartozik, ám eddig egyedül a Minimax egyezkedhetett. E csatorna jogi képviselője létrehozásakor a testület elnök asszonyának férje, Lissák Marcell volt.

  • kapcsolódó anyagok
JOGDÍJ