Az EU gázpiaci razziája a Gazpromot célozza

2011.09.29. BruxInfo

Elsősorban az orosz Gazprom és európai partnerei az alanyai annak az átfogó versenyügyi vizsgálatnak, melyet az Európai Bizottság indított kedden több mint tíz, többnyire közép- és kelet-európai országban működő gázipari cég ellen – erősítették meg szerdán nevük elhallgatását kérő EU-források a BruxInfo szakszolgatásának, az Energia Monitornak.

A kedden indult átfogó versenyügyi vizsgálat újabb próbálkozás a Bizottság részéről, hogy előmozdítsa a versenypiac kialakítását az európai gázpiacokon, különös tekintettel Közép- és Kelet-Európára, ahol a Gazprom közvetlenül (például a balti államokban) vagy megállapodások útját több tagországban is domináns piaci pozícióval bír.

Magyarországon az E.On Hungária rajta van a bizottsági listán, míg a MOL működése nem tárgya a jelen vizsgálatnak – közölték a név nélkül informáló források.

Az E.On Hungária szóvivője a Dow Jones Hírügynökségnek szerdán megküldött válaszában szintén megerősítette a vizsgálat tényét, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Hivatalos közleményben a Bizottság hangot adott azon gyanújának, hogy a vizsgálat alá vont cégek az uniós szabályozással ellentétesen versenykorlátozó magatartást tanúsítottak, vagy a birtokukban van olyan információ, amely versenykorlátozó működéssel kapcsolatos.

A közlemény szerint a Bizottság elsősorban az upstream gázellátási üzletágat vizsgálja, ahol a verseny korlátozására „közvetlenül vagy megállapodások útján is” lehetőség van.

A vizsgált cégek esetében a Bizottság azzal a gyanúval él, hogy azok kirekesztő magatartást tanúsítottak az adott gázpiacon. Ilyen viselkedésnek minősül például a „piacfelosztás, a szállító illetve elosztó hálózatokhoz való hozzáférés akadályozása, a gázellátás diverzifikálásának megnehezítése, valamint indokolatlanul magas árak megállapítása” – így a közlemény.

Az uniós versenypiaci szabályok tiltják a domináns piaci pozícióval történő bármilyen visszaélést és a piac működését korlátozó üzleti magatartást.

A cégek és konkrét országok említését mellőzve a Bizottság keddi közleményében kiemelte, hogy a jelen vizsgálat a gázellátás, -szállítás és –tárolás területén aktív cégekre koncentrál. „A vizsgálat korai szakaszában nem tanácsos részletekbe bocsátkozni. Hogy az érintett cégek maguktól nyilatkoznak-e, ezt ők saját hatáskörben eldönthetik” – közölte szerdán egy bizottsági szóvivő brüsszeli újságírók kérdéseire válaszolva. Hozzáfűzte: a vizsgálat nem csak a cégek közvetlen piaci jelenlétére, hanem a megállapodások és partner cégek útján kifejtett piaci magatartásra is kiterjed.

A Gazprom szerdán közleményben tudatta, hogy szeptember 27-én uniós versenyügyi vizsgálat (razzia) történt több Gazprom-érdekeltségű közép- és kelet-európai gázipari cég székhelyén. Szintén vizsgálatokról számolt be az orosz cég néhány európai ügyfelénél is. Közleményében a Gazprom kiemelte, hogy a keddi akció nem az első versenyügyi vizsgálat volt az érintettek egy részénél.

Az orosz vállalat azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálat tényét a Gazprom nem tekinti bármilyen feltételezett versenyellenes magatartás beismerésének. „A Gazprom mindig is versenypárti volt az európai gázpiacon, és az is kíván maradni” – így a közlemény.

A kommüniké kitér arra is, hogy a Gazprom és ügyfelei közötti szerződések nemzetközi jogi kötelezettségeken, kereskedelmi érdekeken és piaci viszonyokon alapulnak, melyek megkötésekor mindenkor meghatározó az „egyenlő partnerség” elve valamint a vonatkozó jogszabályok teljes körű betartása.

Az orosz cég ugyanakkor felrója, hogy bár a Gazprom nyitott a párbeszédre a tagállamokkal és a Bizottsággal, mégsem jutott tudomására a vizsgálatot megelőzően a vele szemben versenykorlátozó magatartásra fennálló gyanú vagy kifogás, ami lehetővé tette volna a cég számára a korai, problémamegelőző párbeszédet.

A Gazprom a rá vonatkozó jogi kötelezettségek tiszteletben tartása mellett kész minden lehető segítséget megadni a vizsgálatokhoz, és hasonló magatartást kért európai érdekeltségeinek vezetőitől is” – jelentette be az orosz cég, hozzáfűzve, hogy reméli, a Bizottság is szigorúan tiszteletben tartja a vizsgálatok során a Gazprom „jogait és jogszerű érdekeit”.

A cégek székhelyén előzetes bejelentés nélkül lefolytatott razziák bevett gyakorlatnak számítanak a Bizottság eszköztárában. Egyúttal ez az első lépés olyan esetekben, amikor a Bizottság versenykorlátozó magatartást feltételez.

Egy bizottsági szóvivő szerdán úgy nyilatkozott brüsszeli újságíróknak, hogy a jelen vizsgálat több mint húsz vállalati helyszínt érint tíz országban.
 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ