Interjú Dr. Bense László Erik, ügyvéddel

2011.10. 4. Jogi Fórum / dr. Csabai Virgínia

Egy év telt el a 10 halálos áldozatot és több, mint 100 sérültet maga után hagyó 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa óta. Az ipari katasztrófa egyéves évfordulóján Dr. Bense László Erik ügyvéddel beszélgettem, aki a szerencsétlenül járt károsultak egy jelentős részét képviseli a Veszprém Megyei Bíróságon folyó polgári perben.

Egy év telt el a 10 halálos áldozatot és több, mint 100 sérültet maga után hagyó 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa óta. Tudjuk, hogy a szerencsétlenségnek rengeteg károsultja van, sokaknak egy élet munkáját tette a földdel egyenlővé a kiömlött több millió köbméter maró hatású, mérgező anyag. A tragédiát követően a helyszínen csak a kiszakadt oldalú házak, összeomlott épületek, az elmosott termés emlékeztetett az élet egykori nyomaira a környező falvak tűzvörös utcáin.

A katasztrófa kapcsán indult polgári perről, fejleményekről beszélgetett újságírónk Dr. Bense László Erik ügyvéddel. Az interjút itt olvashatja→

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
PÉNZÜGYI JOG
POLGÁRI ELJÁRÁSJOG
KÖRNYEZETVÉDELEM
KÁRTÉRÍTÉS
KORMÁNYZAT