A szabálysértési törvény módosításáról folytatott hosszas, több mint négyórás vitát hétfőn este az Országgyűlés. A tervezett módosítás szerint a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát fél éven belül ismételten megszegőket elzárással, vagy pénzbírsággal büntetnék.

Fidesz: rendészeti oldalról kívánják kezelni a hajléktalanság egyetlen elemét

Papcsák Ferenc, a napirend fideszes előadójaként elmondta, hogy a szabálysértési törvény módosításával rendészeti oldalról kívánják kezelni a hajléktalanság egyetlen elemét. A kormánypárti politikus, mint az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője hangsúlyozta, hogy míg az elmúlt években a főváros legfrekventáltabb közterületein is hajléktalanok éltek, addig mostanra egyebek mellett a Városligetből is sikerült kiszorítani őket.
Csizi Péter (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta, hogy a hajléktalanokat az esetek többségében állami finanszírozással, önkormányzati többletforrással, civilek látják el. A hajléktalanok 20 százaléka azonban semmilyen szolgáltatást nem kíván igénybe venni, a közrend és közhigiénia megzavarása azonban rendészeti probléma – tette hozzá a kormánypárti politikus.

MSZP: Csak rendészeti megoldásokban gondolkodik a Fidesz

Steiner Pál (MSZP) bornírtnak és kezelhetetlennek nevezte a jogszabály tervezett módosítását. Az ellenzéki képviselő szerint a kormánypárti politikusok “sosem gondolták komolyan, hogy a hajléktalanság problémáját szociális eszközökkel kell megoldani, csak az erőszakban, a rendészeti kezelésben gondolkodtak”. Steiner Pál közölte: választ vár arra, hogy a hajléktalanokat hol kívánják elhelyezni.

Wintermantel Zsolt: csúsztatás, hogy a kormányzat az ügyet rendészeti kérdésként kezeli

Wintermantel Zsolt (Fidesz) szerint csúsztatás azt állítani, hogy a kormányzat pusztán rendészeti kérdésként kezeli a hajléktalanok helyzetét. A kormánypárti politikus hozzátette: fel kell lépni azokkal szemben, akik nem tartják be a társadalmi együttélés minimumait.

Jobbik: a kormánypárti képviselők “fordítva ülnek a lovon”

Vágó Sebestyén (Jobbik) szerint a kormánypárti képviselők “fordítva ülnek a lovon”. Mint elmondta: először egy működőképes hajléktalan-ellátási rendszert kell kiépíteni és csak ezután lehet szankcionálni azokat, akik azt nem veszik igénybe. Az ellenzéki politikus hozzátette: vannak olyan vidéki nagyvárosok, ahol sem éjjel, sem nappal nincs megoldva a hajléktalanok elhelyezése, és még nyáron is várólisták vannak a szállókon.

LMP: a Fidesz lenézi a szegényeket

Dorosz Dávid (LMP) szerint a Fidesz lenézi és megalázza a szegényeket. Mint fogalmazott: a törvénymódosítás támogatásával “a KDNP a morális megsemmisülés útjára lépett”. Az ellenzéki politikus szerint nemcsak a hajléktalanokról szól ez a javaslat, hiszen a Fidesz megszorító politikája egyre több ember alól húzza ki a talajt. Az LMP képviselője hozzátette: a kormánypártok a választási kampányban nem ezt ígérték.

Kocsis Máté: politikai előnyt akarnak kovácsolni a bírálók

Kocsis Máté (Fidesz) előterjesztőként válaszolt a csaknem négyórás általános vitában elhangzottakra. A kormánypárti politikus szerint akik bírálják a törvénymódosítást, azok politikai előnyt akarnak kovácsolni a hajléktalanok helyzetéből. Kocsis Máté emlékeztetett rá, hogy közrendvédelmi és felzárkóztató akciót is indítottak a Józsefvárosban.

Kocsis Máté kifogásolta, hogy – szemben a mostani törvénymódosító javaslattal – az elmúlt télen az utcán megfagyott több mint 100 ember ügyében senki sem szólalt fel. A kormánypárti politikus fontosnak nevezte, hogy egyetlen település se vonhassa ki magát a hajléktalan-ellátás alól, bár hozzátette: önmagában egy-egy település nem fogja tudni megoldani ezt a problémát.

Kocsis Máté óva intett a hisztériakeltéstől. Mint elmondta, a különböző hajléktalanokat támogató szervezetek több mint 300 millió forintot utalnak át még ebben az évben. A pénz megérkezéséig pedig a krízisalapban tavalyról megmaradt források is rendelkezésre állnak.

Kocsis Máté közölte azt is: addig nem szabad életbe lépnie a törvénymódosításnak, amíg nem tudni, hogy hány hajléktalan van. A fideszes Kulcsár József hétfőn benyújtott módosító javaslata szerint a törvénymódosítás csak december elsején lépne hatályba.

A levezető elnök hétfőn későn este lezárta a törvénymódosítás általános vitáját.

Fideszes, LMP-s, Jobbikos képviselők szólaltak fel napirend után

Három képviselő szólalt fel a hétfői ülésnapon napirend után. Pócs János (Fidesz) megköszönte Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy a Jászságban megerősítette a közbiztonságot. Mint mondta, elszaporodtak a lopások, rongálások, de napokon belül a falvakba vezényelték a készenléti rendőrség járőreit, és ez kellő visszatartó erő volt.

Kaufer Virág (LMP) az elszegényedésről beszélt, mint mondta ez a jelenség a fejlett világ középosztályában nő a legnagyobb mértékben, és ma közel egymilliárd ember él mélyszegénységben.

Lenhardt Balázs (Jobbik) a szeptember végén elhunyt Pallag Lászlóról emlékezett meg. Mint mondta, a Jobbik fogalmai szerint az olajügyeket vizsgáló bizottság elnöke “lovag” volt, vállalta a küzdelmet olyanokkal szemben, akik nála erősebbek voltak.

A felszólalást követően az elnöklő Ujhelyi István lezárta a hétfői ülésnapot, a képviselők kedd reggel 9 órakor folytatják a munkát.