Energiahatékonyság: beruházás a jövőbe

2011.10.18. Jogi Fórum / dr. Antal Attila

Közeledve a 2012-es Rio+20 csúcstalálkozóhoz egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a világnak, s különösen az Európai Uniónak össze kell szednie magát a vállalt célok teljesítéséhez. Ebben óriási szerepe lehet az épületek energiahatékonyságának és az ezt biztosítani hivatott uniós és tagállami jogszabályoknak – hiszen a fel nem használt energia a legjobb energia. Magyarországon mindez különös aktualitással bír, hiszen épületeinkben hatalmas energiahatékonysági potenciál szunnyad.

Az Európai Parlament (EP) 2011. szeptember 29-i állásfoglalást fogadott el az Egyesült Nemzetek Szervezetének a fenntartható fejlődésről szóló konferenciáját (Rio+20) megelőző közös uniós álláspont kialakításáról. Ebben az EP a következőképp vélekedik: „… a megújuló energia és az energiahatékonyság képes az éghajlatváltozás enyhítésére, a szociális és gazdasági fejlődéshez való hozzájárulásra, az ellátás biztonságának javítására, valamint környezetvédelmi és egészségügyi előnyökkel is jár”. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság (EB) Rio+20: a zöld gazdaság és a jobb kormányzás felé című közleménye is középpontba állítja az energiahatékonyság kérdését. Mindez nem véletlen: az Európai Unió immáron lassan 10 éve foglalkozik az épületek energiahatékonyságával, azon keretszabályok kialakításával, amelyet végül is a tagállamok „váltanak aprópénzre”. A következőkben bemutatom az energiahatékonyság megjelenését és a hozzá a kapcsolódó célkitűzéseket a legújabb hazai közpolitikai programokban; körüljárom az épületek energiahatékonyságának tanúsítását szabályozó uniós és hazai joganyagot; s végül megvizsgálom, hogy mindez miért éri meg, vagyis mekkora energiahatékonysági potenciállal bírnak épületeinek? Mindezek kapcsán amellett érvelek, hogy a közpolitikai programok és az uniós, hazai joganyag mellett elengedhetetlen szempont a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontú vizsgálata, s az érintett lakosság megfelelő tájékoztatása, valamint az energiahatékonysági beruházások költségvetési támogatása.

Nemzeti stratégiáink

Az energiahatékonyság és az épületekben rejlő lehetőségek jelentős hangsúlyt kapnak a nemrég elfogadott nemzeti stratégiáinkban. A Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról szóló 1307/2011. (IX. 6.) Korm. határozat megállapítja, hogy az építőipar a legkörnyezetterhelőbb ágazatok közé tartozik mind az építés és üzemeltetés, mind hulladékai révén, hiszen – ahogyan azt a fent idézett EP-állásfoglalás is megállapítja – az épületek teszik ki az EU teljes energiafogyasztásának legnagyobb hányadát (42%) és egyben az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának körülbelül 35%-ért felelősek. A Stratégia megjegyzi, hogy az épülettervezésbe beépíthetők épület-aerodinamikai, áramlástani és egyéb új innovatív tértipológiai koncepciók. E több szálon futó, többdimenziós tervezés pedig képes a közeljövőben előírt (alább tárgyalandó) „közel zéró energiafogyasztású” vagy akár plusz energiamérlegű épületeket létrehozni.

Az Országgyűlés 2011. október 3-án elfogadta a Nemzeti Energiastratégiáról szóló határozatát. Az Energiastratégia rögzíti, hogy az energiahatékonyság javításának kiemelt részét képezik az épületenergetikai fejlesztések. Az uniós adatokhoz hasonlóan Magyarországon felhasznált összes energia 40%-át épületeinkben használjuk el, amelynek mintegy kétharmada a fűtés és hűtés számlájára írható. A megközelítőleg 4,3 millió lakást kitevő állomány 70%-a nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek, az arány a középületek esetében is hasonló. Az Energiastratégia szerint elmúlt évek során végrehajtott lakossági energiahatékonysági programoknak köszönhetően a helyzet ugyan javuló tendenciát mutat, de nem lehetünk elégedettek, hiszen egy azonos alapterületű budapesti lakás fűtési energiafelhasználása duplája egy hasonló bécsi lakásénak. Éppen ezért az Energiastratégia célja az épületállomány fűtési energiaigényének 30%-kal való csökkentése 2030-ra az Európai Uniós célokkal összhangban lévő épületenergetikai programok segítségével. E célok végrehajtása érdekében az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy gondoskodjon Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervének és Magyarország Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervének, mint az Energiastratégiához kapcsolódó, annak céljaival összhangban álló szakterületi cselekvési terveknek a rendszeres felülvizsgálatáról, különös tekintettel a jogszabályi és támogatási környezet változására. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervet 2011. június 31-ig kellett volna átdolgozni.)

A zéró energiaigény felé: 2011/31/EU irányelv (EPDB)

(Célkitűzések) Az Európai Parlament és az EU Tanácsa és 2010-ben fogadta el az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelvet (EPDB), amely jelentősen átdolgozta a 2002/91/EK irányelvet. Az EPDB-irányelv szerint az új, illetve felújított épületeknek meg kell felelniük az energiakibocsátási előírásoknak. Ennek érdekében az új épületeknél növelni kell a megújuló forrásból származó energián alapuló, decentralizált energiaellátási rendszerek, a kapcsolt energiatermelés, táv- vagy tömbfűtés és -hűtés, hőszivattyúk alkalmazásának arányát. Az irányelv legfontosabb (és talán legnehezebben teljesíthető) távlati célkitűzése, hogy 2020. december 31-éig valamennyi új épület közel nulla energiaigényű épület legyen (vagyis igen magas energiahatékonysággal rendelkező épület, amely az épület által felhasznált közel nulla vagy nagyon alacsony mennyiségű energiának igen jelentős részben megújuló forrásokból kellene származnia, beleértve a helyszínen vagy a közelben előállított megújuló forrásokból származó energiát is) és 2018. december 31. után a hatóságok által használt vagy tulajdonukban levő új épületek közel nulla energiaigényű épületek legyenek. Az irányelv tehát külön is hangsúlyozza, hogy szükség van az olyan épületek számának növelésére, amelyek nemcsak teljesítik jelenleg érvényben lévő minimumkövetelményeket, hanem azoknál energiahatékonyabbak, ezért a tagállamoknak a közel nulla energiaigényű épületek számának növelésére irányuló nemzeti terveket kell készíteniük. Az irányelv fontos szerepet szán a tájékoztatásnak. Az épületek tulajdonosai és bérlői részére korrekt tájékoztatást kell nyújtani az épületek energiahatékonyságáról és gyakorlati tanácsokat a teljesítmény növelésére vonatkozóan.

(Tagállami keretek) Az épületek energiahatékonyságának további javítására irányuló intézkedéseknek figyelembe kell venniük a klimatikus és a helyi feltételeket, valamint a beltéri klimatikus viszonyokat és a költséghatékonyságot is. Az épületek energiahatékonyságát olyan módszertan alapján kell kiszámítani, amelyet nemzeti és regionális szinten differenciálni lehet. Az irányelv szerint kizárólag a tagállamok felelőssége, hogy minimumkövetelményeket határozzanak meg az épületek és az épület- elemek energiahatékonyságára vonatkozóan. A követelményeket arra tekintettel kell meghatározni, hogy a költségek szempontjából optimális egyensúly jöjjön létre a szükséges beruházások és az épület teljes élettartamára vetített energiaköltség-megtakarítás között, a tagállamok azon jogának sérelme nélkül, hogy a költségoptimalizált energiahatékonysági szinteknél nagyobb energiahatékonyságot biztosító minimumkövetelményeket határozhassanak meg. Rendelkezni kell arról, hogy a tagállamok a műszaki fejlődés fényében rendszeresen felülvizsgálhassák az épületek energiahatékonyságára vonatkozó saját minimumkövetelményeiket. Amennyiben jelentős, azaz 15 %-ot meghaladó eltérések mutatkoznak az egyes tagországok energiahatékonyságra vonatkozó minimumkövetelmények költség- optimalizált szintjei és az energiahatékonyságra vonatkozó hatályos minimumkövetelmények között, a tagállamoknak meg kell indokolniuk ezeket az eltéréseket, vagy megfelelő intézkedéseket kell tervbe venniük az eltérések csökkentése érdekében.

(Átültetés) Az átdolgozott 2002/91/EK irányelv, pontosabban az EPBD-irányelv átültetését (az EPBD-irányelv ugyanis hatályon kívül helyezte 2012. február 1-jével a korábbi aktust, s ahol a 2002/91/EK irányelvre történik hivatkozás, azon az EPBD-t kell érteni) több hazai jogszabály is elvégezte. Ezek közül a legfontosabb az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet és az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. A kormányrendelet 2009. január 1-jén lépett hatályba, s 2011. december 31-ig a hatálybalépéskor már meglévő épületek tekintetében önkéntessé tette az energetikai tanúsítását. Ezután már egységes szabályok lépnek életbe, az energetikai tanúsítást el kell végezni a kormányrendelet hatálya alá tartozó új épületek építése esetén minden esetben; már meglévő épület (önálló rendeltetési egység, lakás) ellenérték fejében történő tulajdon-átruházása vagy egy évet meghaladó bérbeadása esetén; illetve 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű hatósági rendeltetésű, állami tulajdonú közhasználatú épület esetén. A magyar jogalkotó ugyanakkor élt az irányelv adta lehetőséggel, s meghatározott esetekben nem alkalmazza az tanúsítási rendszert:

  • az 50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű épületek;
  • az évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt épületek;
  • a legfeljebb 2 évi használatra tervezett épületek;
  • a hitéleti rendeltetésű épületek;
  • a jogszabállyal védetté nyilvánított épületek, valamint a jogszabállyal védetté nyilvánított (műemlékileg védett, helyi építészeti értékvédelemben részesült) területen lévő épületek;
  • a mezőgazdasági rendeltetésű épületek;
  • azon az épületek, amelyek esetében a technológiából származó belső hőnyereség a rendeltetésszerű használat időtartama alatt nagyobb, mint 20 W/m3, vagy a fűtési idényben több mint hússzoros légcsere szükséges, illetve alakul ki;
  • a műhely rendeltetésű épületek;
  • a levegővel felfújt, vagy feszített – huzamos emberi tartózkodás célját szolgáló – sátorszerkezetek.

Kiaknázatlan források: épület-energiahatékonysági potenciál

Az épületek energiahatékonysága tehát központi célkitűzésként jelenik meg jelentős közpolitikai dokumentumokban (különösen a friss Energiastratégiában), s kialakult a (2012-től az épületek igen széles körére kiterjedő) energetikai tanúsítási rendszer. Mindez azonban szinte semmit sem ér, ha nincs meg mögötte három igen kardinális feltétel: az érintett lakosság megfelelő tájékoztatása; az épületekben rejlő kiaknázható energiahatékonysági potenciál; és persze az álltam által biztosított költségvetési támogatás.

Ahogyan korábban már említettem maga az EPBD-irányelv is utal arra, hogy nagyon fontos a korrekt tájékoztatást szerepe. Hazánkba az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Lakcímke kampánya emelhető ki, amely részletesen rámutatott az energiatanúsítási rendszer elemeire, mechanizmusára, sőt kiépített egyfajta koalíciót épített ki a potenciális érdeklődők és az energiatanúsítást végző szakemberek, valamint az energiahatékonyságban érdekelt cégek között.

Szintén az Energiaklub karolta fel a lakóépületek energiahatékonysági potenciáljának felmérést (NegaJoule2020 kutatási projekt, amely a Nemzeti Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg). A kutatás során készített tanulmány utal (egyébként az említett közpolitikai dokumentumokhoz hasonlóan) arra, hogy Magyarország teljes primerenergia-felhasználásának 33%-át (360 PJ) emészti fel a lakóépületek fűtési és melegvízigénye, amelynek döntő részét, 81%-át a családi házak energiafogyasztása teszi ki. A lakóépületek fűtéséhez, melegvíz-igényéhez köthető primer energiafogyasztás 68%-át a földgáz-, 28%-át a tűzifa-felhasználás teszi ki. A tanulmány legfontosabb megállapítása az, hogy ha a háztartások minden rendelkezésre álló energiahatékonysági korszerűsítést megtennének, a felhasznált energia hatalmas részét, több mint 42%-át, (152 PJ-t) megtakaríthatnák. Elsősorban a családi házakban rejlenek hatalmas megtakarítási potenciál, így a családi házban élők nagy része számára a hőszigetelés és nyílászáró-csere együttes elvégzése jövedelmezőbb befektetés lenne, mint a hosszú távú banki lekötés.

Az Energiaklub megállapította azt is, hogy a teljes műszaki-elméleti potenciál kiaknázása mai árakon számítva közel 7400 milliárd forint értékű beruházást generálna, és ehhez a 2020-ig tartó időszakban évente kb. 330 ezer háztartásnak kellene valamilyen épületkorszerűsítést végrehajtania. Ha az állam ennek finanszírozásában részt kívánna vállalni, akkor ez a minimálisnak tekinthető 30%-os támogatási intenzitás mellett évente kb. 220 milliárd forintba kerülne az államnak. Ha csak a gazdaságos potenciállal számolunk, ez országos szinten összesen kb. 2400 milliárd forintnyi összberuházást jelentene, amelyhez 2020-ig évente átlagosan 160 ezer háztartásban kellene, elsődlegesen hőszigetelésre és nyílászárócserére irányuló beruházást végrehajtani. Ez 30%-os támogatási intenzitás mellett az államnak évente 85 milliárd forintjába kerülne.

A kutatók arra is rámutatnak, hogy a magyar háztartások nagy része bizony nem képes finanszírozni nagyobb beruházásokat, még akkor sem, ha a beruházás később gazdaságosnak bizonyulna. Ez értelemszerűen jelentősen leszűkíti a potenciális beruházások számát, és jelzi az állami beavatkozás szükségességét a jellemzően gyenge energetikai tulajdonságokkal bíró lakóépület-állomány korszerűsítésének ösztönzése terén. A 2011. szeptember 30-án beterjesztett, 2012-re vonatkozó költségvetési törvényjavaslatnak az épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzata 2012-re mintegy 1,995 milliárd forint.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
ENERGETIKA