Elhalasztották az október 25-re tervezett Kína-EU csúcstalálkozót az unió vezetőinek az eurózóna válságával kapcsolatos sűrű programja miatt – jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke pénteken telefonon felhívta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt és tájékoztatta arról, hogy ő és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a jövő héten nem tud Kínába utazni, mivel mindkettőjüknek részt kell venniük egy sor olyan megbeszélésen, amelyek az eurózóna kritikus szakaszban lévő válságával kapcsolatosak.

Van Rompuy elnézést kért a kínai féltől a halasztással okozott kellemetlenségért és egyben biztosította Vent arról, hogy az EU továbbra is nagy jelentőséget tulajdonít kínai kapcsolatainak és köszönetet mondott Kína kitartó támogatásáért.

Ven Csia-pao megértéséről biztosította partnerét az EU döntésével kapcsolatban, s egyúttal kifejezte: az eurózóna hitelválsága nem csak a világméretű pénzügyi válság okozta bizonytalanságoknak tudható be, henem annak is, hogy az Európai Unió és az eurózóna belső problémái hosszú ideje halmozódnak. Ven alapvető pénzügyi reformokat javasolt az uniónak a sürgősségi mentőintézkedések mellett – derül ki a hírügynökségi jelentésből.

A 14. Kína-EU csúcstalálkozó új időpontjáról később döntenek.