Nem sérültek az alapjogok az idei október 23-i megemlékezések alatt; a korábbi években, de még az idén tavasszal tapasztaltakhoz képest is érzékelhető a változás a közterületi rendezvények rendőri kezelésében – közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az 1956-os forradalom idei megemlékezésein és más eseményein nemzetközi megfigyelő-csoport is részt vett, és külön vizsgálódott Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is.

Október 23-án az ombudsman munkatársai több budapesti tömegrendezvényen vettek részt megfigyelőként, és alapvető joggal összefüggő visszásságra utaló körülményt nem észleltek. Tapasztalataik szerint a rendőrség valamennyi rendezvényen nem pusztán biztosította a rendezvényeket, hanem elősegítette a gyülekezési jog gyakorlását – olvasható a közleményben.

Az ombudsman egy korábbi jelentésében még az intézkedések arányosságát vitatta a meleg méltóság menetének rendőri biztosításában, az ellentüntetők elvonulásának indokolatlanul hosszan tartó akadályozásában. Ugyancsak a korszerű tömegkezelés módszereit hiányolta Szabó Máté a hagyományos, erőt demonstráló rendőri fellépésben – emlékeztetett a hivatal.

A rendvédelmi dolgozók tavaszi-nyári tüntetéseinek esetében viszont az ombudsman már nem talált visszásságra utaló körülményt.A rendőrség fellépésében és a parancsnoki intézkedésekben feltűntek a közvetítés elemei: a bontóbaltával vonuló, elvben tehát felfegyverzett tűzoltók láttán fel kellett volna oszlatni egy rendezvényt, ám ehelyett a rendőrség a szervezőkkel együttműködve elérte a bontóbalták letételét. Ez, illetve a hasonló alapjogbarát tömegkezelési megoldások elősegítik a gyülekezési jog gyakorlását, emellett pedig hatásukat tekintve kifejezetten alkalmasak a rendezvény békés jellegének fenntartására” – foglalta össze véleményét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.