Az ügyészségeket érintő sarkalatos törvények elfogadásával egy professzionális, modern ügyészi szervezetrendszer születik, amely a lehető leghatékonyabban igazodik az ügyészség hatáskörébe tartozó büntető feladatok bővüléséhez, és erősíti az ügyészség közérdekvédelmi tevékenységét is – jelentette ki Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az ügyészségről szóló és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitáját megnyitó expozéjában csütörtökön az Országgyűlésben.

Az államtitkár leszögezte: az új törvények átláthatóbb és logikusabb szabályozási rendszert teremtenek a korábbi szabályokhoz képest. Eszerint az ügyészség alapvető feladata és joga egyrészt “az állam büntetőigényének tárgyilagos, pártatlan és az alapjogok védelmét biztosító érvényesítése a bíróság előtt, amelyhez szorosan kapcsolódik az ügyészek nyomozással és vádemeléssel kapcsolatos feladata, másrészt pedig a jogszabályok megtartatásában való közreműködés, a jogszabályok egységes értelmezésének és alkalmazásának segítése” – fogalmazott Répássy Róbert. Hozzátette: ez utóbbival kapcsolatban az ügyészségnek sokrétű és szerteágazó feladatai vannak, így például a büntetésvégrehajtás törvényességi felügyelete, a polgári peres és nem peres eljárásokban való részvétel, vagy az eljárások törvényességének ellenőrzése.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ügyészségi törvények több évtizede születtek, ami önmagában is elég érv lenne az újak megalkotásához, de az ügyészségi szerv működésével kapcsolatos tapasztalatok is szükségessé teszik ezt.

Az új törvény rögzíti a legfőbb ügyész hatáskörét, amelyet bővít: a jövőben hangsúlyosabb szerepe lesz az egységes ítélkezés kialakításában. Emellett az ügyészségi szervezet négy szintjét a bírósági szervezet szintjeihez igazítja a törvény, vagyis januártól a helyi ügyészségek járási ügyészségekké alakulnak át.

Emellett megszűnnek a katonai ügyészségek, a katonai ügyészek az ügyészség szervezetén belül látják el feladatukat, ezzel pedig megszűnnek a kettősségek.

A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásával kapcsolatos törvény nem változtat lényegesen a hatályos szabályozáson, hanem az “elmúlt 20 év gyakorlati tapasztalatai alapján tovább fejleszti azt”.