Az Amnesty International (AI) európai igazgatói arra kérik a magyar kormányt, hogy lépjen fel a társadalomban tapasztalható hátrányos megkülönböztetés és rasszizmus ellen, különös tekintettel a roma lakosságra.

A szervezet MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint az igazgatók kérik, a kormány biztosítson “megfelelő és egyenlő védelmet” minden embernek Magyarországon. Mint írták, az AI európai igazgatói most először tartják Magyarországon – Budapesten, szerdától péntekig – a félévenkénti tanácskozásukat.

Utaltak arra, lassan egy éve, hogy az AI bemutatta Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon című jelentését, amely “feltárja a magyar büntető igazságszolgáltatás rendszerének azon hiányosságait és hibáit, amelyek miatt gyakran elmarad a gyűlölet-bűncselekmények, különösképp a rasszista erőszak megfelelő felismerése és kezelése”.

A jelentés bemutatása óta a Gyöngyöspatán és az ország más pontjain történtek jelezték, hogy a szervezet által feltárt problémák “még mindig megoldásra várnak” – jegyezték meg.

Emlékeztettek arra, hogy a kormány elkötelezte magát számos ajánlás teljesítése mellett Magyarország ENSZ előtti egyetemes időszakos felülvizsgálata során, ezek a gyűlölet-bűncselekmények és a rasszista erőszak hatékonyabb felismerésére, felderítésére és megakadályozására vonatkoznak.

Ezen ajánlások között van egy nemzeti cselekvési terv készítése a rasszista erőszak megelőzésére, valamint képzés és fejlesztés bevezetése a rendfenntartó erők számára a rasszista indítékú bűncselekmények hatékonyabb felismerése és felderítése érdekében – mutattak rá.