Egy brit életpárti csoport javára döntött csütörtökön a londoni központi bíróság, amikor határozatában hiányosnak mondta a brit parlament által az emberi embrió klónozásáról egy éve elfogadott törvényt.

A londoni központi bíróság csütörtöki határozata kimondta, hogy az új törvény nem szabályozza az embrióklónozást, és ezért utat nyithat az emberi klónozás előtt. A bírósági határozat támogatta a ProLife csoport érvelését, miszerint az emberi termékenységről 1990-ben elfogadott eredeti törvény spermával megtermékenyített petesejtből származó embriókra vonatkozik. Mivel a klónozási technológiával létrehozható embrió sperma nélkül is, a módosított törvény nem érvényesíthető a klónozás esetében. “A jelenlegi szabályozás tele van kiskapukkal és bizonytalanságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a tudósok korlátozás nélkül emberi embriót klónozzanak” – fogalmaz a határozat.

A ProLife csoport, amely az embrióklónozás teljes körű betiltását sürgeti, keresetben támadta meg az év eleje óta érvényben lévő szabályozást az embrióklónozás gyógyászati alkalmazásának engedélyezéséről. Az emberi termékenységről és embriológiáról szóló 1990-ben elfogadott törvény tavalyi módosításával Nagy-Britanniában lehetővé tették a tudósok számára a 14 napnál fiatalabb emberi embrió klónozását gyógyászati célokra, hogy elősegítsék olyan örökletes vagy gyógyíthatatlan betegségek, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór leküzdését, sérült emberi szervek gyógyítását. Vallási életpárti csoportok viszont erkölcsi alapon ellenzik a jogszabály lazítását annak ellenére, hogy az új törvény továbbra is tiltja a szaporodás célú klónozási kísérleteket, azt, hogy klónozás útján előállított emberi embriót ültessenek be az anyaméhbe. A ProLife csoport szerint a liberalizálással a kormány megnyitotta a kaput az “embermásolatok” készítése előtt. A bírósági döntés nyomán a ProLife csoport felszólította a kormányt, hogy függessze fel a törvényt, és sürgősségi hatállyal módosítást terjesszen a parlament elé.